2019. December 13. péntek
A vörös húsok mértékletesebb fogyasztására buzdítanak a brit kormány szakértői, csökkentendő az emésztőszervi daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.

A brit egészségügyi minisztérium szaktanácsadói által kidolgozott ajánlás szerint átlagosan napi 70 grammnál, vagyis hetente nem egészen fél kilónál több vöröshúsféle fogyasztása nem javasolt. Ennek a limitnek a betartása a szakértők szerint évente több ezer bélrákos megbetegedésnek veheti elejét, ugyanakkor még nem jár vashiánnyal kapcsolatos egészségügyi problémák veszélyével.

vörös húsok

Nagy-Britanniában évente hozzávetőleg 36 ezer esetben diagnosztizálnak bélrendszeri rákot, és több mint 16 ezren halnak meg ilyen betegségben.

A brit kormány legutóbb 1998-ban tett közzé szakértői ajánlást a vörös húsok fogyasztásáról, de abban még 90 grammos napi átlag szerepelt javasolt felső határként. A most meghatározott 70 grammos új napi határérték nagyjából a teljes brit lakosság fogyasztási átlagának felel meg, ám azok, akik rendszeresen fogyasztanak vörös húsokat, ennél valószínűleg sokkal többet esznek e húsfélékből, mivel becslések szerint hatmillió brit – a lakosság csaknem tíz százaléka – egyáltalán nem fogyaszt ilyen húsokat.


Forrás: MTI
2011. 02. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés