2019. Június 18. kedd
Egy közelmúltban publikált kutatás szerint a középkorúak jelentős része aktív szexuális életet él, ám egyáltalán nem veszi figyelembe a nemi úton terjedő betegségek veszélyét, amikor ágyba bújik valakivel.

A brit Saga magazin felmérése szerint az ötven év felettiek kétharmada aktív szexuális életet él, közel felük heti egyszer szeretkezik.

szex védekezés nélkül

A felmérés készítői szerint itt az ideje tehát leszámolni a mítosszal, hogy egy bizonyos kor felett a nemi életnek befellegzett, és a válaszokból az is kiderül, miért. A megkérdezettek 85%-a szerint kevesebb a szexszel kapcsolatos nyomás, mint fiatalabb korukban, 76% pedig úgy nyilatkozott, hogy az együttlétek teljesebb élményt nyújtanak, mint korábban.

Ugyan a válaszadók közül sokan házasságban élnek, azok száma is magas, akik frissen elváltak vagy egyedülállók, és újra ismerkedni kezdtek, mégpedig meglehetősen felelőtlenül. A felmérés szerint a szexuálisan aktív 50 éven felettiek 10%-a bonyolódik nemi aktusba olyan partnerrel, akinek szexuális előéletéről szinte semmit sem tud, ráadásul szintén 10% egyáltalán nem védekezik a nemi úton terjedő betegségek ellen. E korosztály tagjainak többsége ugyanis a HIV- és chlamydia-fertőzést kizárólag a fiatalok problémájának tartja.

Két évvel ezelőtt a skót egészségmegelőzéssel foglalkozó állami szervezet már figyelmeztettette a lakosságot arra, hogy a partnerek gyakori cseréje és a külföldi nyaralások alatti szexuális kapcsolatok következtében nagymértékben nőtt a nemi betegségek száma az ötvenen túli korosztályban.


Forrás: Vital
2008. 02. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés