2019. Augusztus 22. csütörtök
Hozzájárulásuk nélkül és tudtukon kívül sterilizálnak nőket Üzbegisztánban – írja a BBC oknyomozó riportere a brit közszolgálati adó orosz nyelvű szolgálatának a honlapján. Az újságíró több érintett nőt is megszólaltatott. Egyikük elpanaszolta, hogy négy gyermekről álmodott, de második kislánya után őt is meddővé tették az orvosok. 

A közép-ázsiai volt szovjet köztársaságban papíron piacgazdaság és demokrácia működik. A valóságban azonban Iszlam Karimov elnök tekintélyelvű uralma alatt a hatalom vaskézzel irányítja a központosított gazdaságot, ami elriasztja a külföldi befektetőket. Az emberi jogokat pedig lábbal tiporják, gyakoriak a bírósági végzés nélküli letartóztatások, a kínzások, az ellenzék működésének ellehetetlenítésében profik a hatóságok. A nép eközben nyomorog.

Üzbegisztán

Karimov kihasználja, hogy Washington stratégiai érdekei miatt nem kritizálja nyíltan az embertelen, korrupt rezsimet, így kedve szerint garázdálkodik a saját és holdudvara javára. A rezsim immár attól sem riad vissza, hogy önkényesen megfossza a nőket az anyaság örömétől. Két gyermeknél többet egy nő nem szülhet Üzbegisztánban.

Az üzbég egészségügyi minisztérium egyik alkalmazottja azt mondta a BBC munkatársának, hogy a sterilizációs programmal a népesség vészes növekedését akarják lassítani. Az érvelés azonban sántít. A hivatalos adatok szerint Üzbegisztán lakóinak száma immár elérte a 28 milliót, miközben az 1989-ben elvégzett népszámlás szerint 20 millió üzbég volt. Egyes demográfiai szakemberek túlzónak tartják a 8 milliós népességnövekedést, különösen, ha figyelembe veszik, hogy az elmúlt évek során üzbégek tömegei hagyták el hazájukat. 

A nők sterilizálása ma már törvényesen engedett, sőt megkövetelt – írja a BBC. Vannak olyan orvosok, akiknek előírják a havi normát, vagyis hogy hány nőt kell meddővé tenniük. A sterilizálás egyik módja, hogy szülés után eltávolítják az anya méhét, vagy a császármetszés is jó alkalom arra, hogy az orvos egyúttal elvégezze a szükséges műveletet.

Az Expert Working Group nevű nem kormányzati szervezet (ONG) azon ritka ONG-k egyike, amelyik még működhet Üzbegisztánban. 2010-ben hét hónapon át aprólékos felmérést végzett üzbég egészségügyi dolgozók körében, és 80 ezer sterilizációs esetre bukkant.

A BBC megkérdezte a hivatalos felet is a kérdésről. Írásban feltett kérdéseire a hatóságok azt válaszolták, hogy a sterilizációs programmal kapcsolatos vádaskodások hazugságok, a valósághoz semmi közük nincs. Ilyen műtét önkéntes alapon, specialistákkal való konzultációt követően, mindkét szülő írásos hozzájárulásával végezhető el.

A gyermekhalandóságot tekintve Üzbegisztán a világ 194 országának rangsorában a 140. helyen állt a 2005 és 2010 közötti időszakban. Ezzel Laosz, Madagaszkár és Bolívia mögé került, és valamivel megelőzte Bangladest, Ghánát és Pápua Új-Guineát – emlékeztetett a BBC.


Forrás: MTI
2012. 04. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés