2024. Március 29. péntek

Az elmúlt pár napban egy hihetetlennek tûnõ gyógyulásról szóló, hatalmas egészségügyi jelentõséggel kecsegtetõ hír járta be a világsajtót: egy 25 éves brit fiatalember gyógyszeres kezelés nélkül kigyógyult az AIDSbõl.


AIDS, HIVvírusAndrew Stimpson szervezetében 2002-ben mutatták ki a HIV-vírust, de a 2003-ban végzett vérteszt eredménye már negatív lett, ahogy az azt követõ három többié is. A fiatalember betegségérõl értesülve depresszióba esett, és azt tervezte, véget vet életének. A késõbbi negatív eredmény hallatán aztán azt gondolta, a kórház hibázott az elsõ, pozitív teszt elvégzésekor, és érthetõen perelésen gondolkozott. Kiderült azonban, hogy a tesztekkel minden rendben volt, Stimpson valóban HIV-fertõzött volt, bár fizikai állapotában ennek nem mutatkozott jele, és táplálékkiegészítõket leszámítva nem kapott semmilyen gyógyszert.

A gyógyíthatatlannak tartott fertõzõ betegség kb. 35 millió embert érint a világon, és ugyan hébehóba lehetett már hasonló, leginkább afrikai AIDS-betegek váratlan felgyógyulásáról szóló híreket hallani, ez az elsõ eset, hogy az egészségügyi szakma komolyan foglalkozik az üggyel, illetve elõször van szó szakmailag elismert, nyugateurópai intézményben kezelt betegrõl és pontosan dokumentált teszteredményekrõl.

Stimpson rendkívül szerencsésnek tartja magát, és természetesen hajlandó alávetni magát további vizsgálatoknak annak érdekében, hogy kiderülhessen, mi zajlott a szervezetében, ezzel is segítve az AIDSszel kapcsolatos kutatásokat.

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


Forrás: Times Online
2005. 11. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés