2024. Március 29. péntek

Étkezés a nyaralás alatt

A nyaralás nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is jó kikapcsolódási lehetőség, a mindennapi tevékenység kicsit más, mint a hétköznapokban. Ez a változás természetesen az étkezésre is hatással van, jellemző a későbbi időpontban történő ébredés, a későbbi lefekvés. Emiatt az étkezések is tolódnak egy kicsit, arra azonban ügyeljünk, hogy naponta legalább 3 alkalommal étkezzünk.

Szállodában általában a reggeli és a vacsora biztosított, akár menüs, akár svédasztalos megoldásban. Ebben az esetben csak az ebédről kell gondoskodnunk. Önellátós nyaralások alkalmával apartmanokban, kempingekben az esetek többségében az összes étkezést magunknak kell biztosítani. Ennek előnye az, hogy olyan ételeket eszünk, amilyet szeretnénk, és ami az egész család ízlésének megfelel, illetve, hogy nem kell pontos időpont szerint étkezni.

Ha van hűtőszekrény, akkor egyszerű a helyzet, mert a reggelihez valókat pár napra előre meg lehet venni, és csak a friss pékáruért kell elmenni a helyi pékségbe, vagy boltba. Ezek közül a magasabb rosttartalmú, teljes kiőrlésű lisztből készült fajtákat vegyük, amelyek táplálkozás-élettani szempontból előnyösebbek a fehér kenyérnél. Ráadásul míg a fehér kenyerek frissen, 1-2 naposan a legfinomabbak, addig a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyerek még 5-6 nap után is élvezetesek, ha megfelelően tároltuk azokat.

Az együtt fogyasztott reggeli után jöhet a fürdés, napozás, kirándulás. Fontos, hogy a gyerekeket ne engedjük üres gyomorral strandolni, mert az úszás, a rohangálás során éhgyomorra hamar elszédülhetnek, ami balesetveszélyes is lehet. A strandra is mindig vigyünk magunkkal valami kis élelmet, ha nincs nálunk hűtőtáska, akkor a legjobb a gyümölcs, a müzliszeletek, kekszek (ezek között is vannak teljes kiőrlésű gabonából készültek), amelyek könnyen, pár perc alatt elfogyaszthatóak, és az ebédig csillapíthatják az éhséget.

Az ebéd a nap egyik legfontosabb étkezése, amit nyáron sokan inkább kihagynának, mert a nagy melegben nem kívánják a meleg ételt. Jól eshet ilyenkor a különféle gyümölcsökből készült hideg gyümölcsleves, nyers zöldségekből készült, sajttal, vagy sült hússal tálalt különféle saláta, hideg tésztasaláta, stb., amelyek nemcsak táplálóak, de üdítőek is lehetnek. Az ebédet elfogyaszthatjuk valamelyik helyi étteremben, így alkalmunk nyílik a helyi ízek kipróbálására, a helyi specialitások megkóstolására. Arra azonban mindenképp ügyeljünk, hogy csak megfelelő higiénével rendelkező étteremben együnk. Az utcai árusokat inkább kerüljük, ha látjuk, hogy nincs megfelelő hűtőtárolásra lehetőségük pl. a húsételek esetén. Erre különösen figyeljünk, ha kisgyerek is van velünk, a romlott ételekre ők ugyanis érzékenyebbek, és egy hányással, hasmenéssel járó állapot megkeserítheti az egész nyaralást.

Ha konyhával rendelkező apartmanban szálltunk meg, az ebédet mi is elkészíthetjük magunknak, ami jó kis déli program is lehet, főleg, ha nagyobb baráti társasággal keltünk útra. A vacsora elfogyasztására ugyancsak alkalmas egy esti sétával egybekötött étteremlátogatás, de a magunk által készített főtt étel vagy hideg szendvics, saláta is megfelelő.

Ha a nyaralás alatt egész napos kirándulást szervezünk, akkor az étkezést érdemes az alábbiak szerint megszervezni:
• reggelizzünk még indulás előtt a szálláshelyünkön
• ha van hűtőtáskánk, készítsünk előre szendvicseket
• érdeklődjünk, hogy útközben hol van lehetőség ebédelni
• mindig vigyünk magunkkal egy kis gyümölcsöt, kekszet, amelyek nem igényelnek
• hűtőtárolást, és a kis hátizsákban is elférnek
• legyen nálunk elegendő mennyiségű folyadék
•tervezzük meg, hogy mikorra érünk vissza, hogy tudjuk vacsoráról is kell-e gondoskodnunk

Fontos a folyadékpótlás

Az egészséges táplálkozáshoz hozzátartozik a megfelelő folyadékfogyasztás is. Egy felnőtt ember szervezetének naponta 1,5-2 liter folyadék fogyasztására van szükség (a levesekből, a gyümölcsökből és a zöldségekből a szervezetünkbe kerülő folyadékmennyiségen kívül), de ez a mennyiség növekszik fizikai munka, sportolás, magas külső hőmérséklet, napozás, szaunázás, illetve lázzal, hányással, hasmenéssel járó állapotok esetén.

A nyári hőségben a fokozott izzadás miatt különösen fontos, hogy a napi folyadékigényünket megfelelően fedezzük. Optimális esetben a nap folyamán többször, kisebb adagokat fogyasztunk. Fogyasszunk minden étkezéshez valamilyen folyadékot, pl. víz, ásványvíz, tea, tej, tejes italok, turmixok, gyümölcslé, zöldséglé. Ha útnak indulunk, mindig legyen innivaló a táskánkban (ásványvíz, vagy kis kiszerelésű dobozos gyümölcslevek).

Az autóban mindig legyen kéznél víz, ásványvíz. Ha a szabadba indulunk a gyerekekkel játszani, kirándulni, vigyünk magunkkal annyi folyadékot, ami az egész család számára elegendő (nem biztos, hogy kirándulás közben tudunk venni). Az alkoholos italokkal vigyázzunk, ugyanis azok ahelyett, hogy hozzájárulnának a folyadékpótláshoz, vizet vonnak el a szervezettől. A gyerekek és az idősek különösen érzékenyek a kiszáradásra, és mivel sokszor nem is érzik a szomjúságot, folyamatosan kínálni kell őket.

A szervezet folyadékigényének biztosításához az innivalókon kívül a magas víztartalmú ételek, élelmiszerek is hozzájárulhatnak, pl. lédús gyümölcsök, levesek, főzelékek, mártások, stb.


Forrás: Táplálkozás és Tudomány,
/A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének hírlevele/

« első‹ előző1.  |  2.  |  
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés