2017. Augusztus 19. szombat
Marsi Anikó már majdnem egy éve, hogy otthagyta a képernyőt. Ez a mellőzöttség azonban önként vállalt, természetes és örömteli, hiszen Anikó 9 hónapja adott életet Vilmosnak, aki manapság teljességgel leköti napjának minden percét. Attól persze nem kell félni, hogy végleg kikerül az RTL Klub Fókusz című műsorából, de a nézőknek még várni kell egy kicsit a visszatérésére.

Marsi Anikó és Vilmos

- Hogyan becézed Vilmost?

- Krumpli, Krumplistészta, Kutyóka, Vilmos, de például „Vilizni” nem szoktam és nem is szeretem. Az apjának (Palik László) és még néhány nagyon közeli hozzátartozónknak megengedett a „Vilikézés”, de igazából nem szeretem. Nem haragszom érte, csak nem szeretem nyomtatásban látni. Kicsit komolytalannak érzem. Nézd meg, milyen komoly kis krapek! Abszolút nem „Vilikés”.

- A terhesség első időszakában hogyan készültél fel a szülésre? Jártál terhes tornára? Mennyire vetted komolyan a vitaminokat?

- Vitaminokat szedtem, de mindent az orvos utasítása szerint csináltam. Mostanában azzal riogatják a kismamákat, hogy a vitaminoktól hatalmasra nő majd a baba, az én orvosom szerint azonban ez nem így van, és én hiszek neki. Tény, hogy a terhességem első másfél hónapjában fogalmam sem volt róla, hogy terhes vagyok, és amikor megtudtam, azért ijedtem meg, mert akkor nagyon durván sportoltam. Hetente 60 kilométert futottam, és ezen kívül volt egy személyi edzőm, aki még a napi egyórás futások mellett alaposan meg is nyúzott. Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, azonnal mondtam neki: „Figyelj Rudolf, én kisbabát várok!”. Erre elkerekedett a szeme és azt mondta: „Úr Isten!” Megkérdeztem, hogy árthat-e ez a babának? Erre ő ezt felelte: „Nem hiszem, de azért elég brutális edzéseket csináltunk”. Aztán ahogy egyre nagyobb lett a pocakom, teljesen magától értetődően működtek a dolgok. Például amikor nem tudtam felfutni egy emelkedőre, éreztem, hogy ez már bizony nem megy, Vilmos nem szereti, köszöni szépen elég volt neki. Fokozatosan könnyítettük a gyakorlatokat, de a nyolcadik hónap végéig folyamatosan sportoltam. Ma már állítom, hogy a babának nem árt a mozgás.

- Egyszerű, komplikációmentes szülésed volt?

- Minden komplikációmentes volt, de iszonyatosan fáj. Ezzel nyilván nagyon sok nőnek nem mondok újat, bár vannak, akik viszonylag könnyen szülik meg a gyereküket. Én ilyen fájdalmat nemhogy nem éreztem még életemben, de el se tudtam képzelni. Azt mondják, két nappal később már újra vállalkoznál a következő gyerekre. Ez igaz, hiszen amikor meglátod a gyereket és ráteszik a hasadra, az valami földöntúli boldogság. A vajúdás közben még azt gondoltam, hogy az a nő, aki egynél több gyereket képes szülni, az biztos nem normális. Valami hihetetlen módon fájt.
Utána kérdezték, miért nem kértem érzéstelenítést, de meg kell valljam, én a szülés elejét tulajdonképpen elrötyögtem. Beültem az autómba és mentem a szokásos vizsgálatra. Akkor már minden nap járni kellett, hogy figyeljék a gyerek szívhangját és hogy mikor indulhat meg a szülés. Ez így volt azon a bizonyos szerdai napon is, amikorra ki volt írva szülés. Bepattantam az autómba, bementem a kórházba. A CTG-vizsgálat után megnézett az orvosom, és azt mondta: „Anikó! Ma szülni fogunk!”. Ezt én nevetve és kételkedve fogadtam, de ő megerősítette, hogy bizony ebből már aznap szülés lesz. Mondtam is, hogy ha tényleg úgy gondolja a doktor úr, akkor én nagyon szívesen a kórházban maradok, de egyáltalán nem hittem benne, hiszen semmi sem utalt arra, hogy én valóban szülni fogok.
Mikor mondták, hogy az utcai ruhámról át kellene öltözni a szüléshez, biztos voltam benne, aznap egyáltalán nem fogok szülni. Na aztán egyszer csak jöttek az első fájások, de akkor még mindig nem voltam hajlandó átöltözni. Valamiért nagyon lazán fogtam fel a dolgot. Kicsit nagyképűen kezeltem az eseményeket, úgy éreztem, az én sportosságom azt vetíti előre, hogy ez a szülés semmiféle problémát nem fog jelenteni. Délelőtt 11 körül indultak meg a fájások, de az igazán durva 2-kor kezdődött és fél 6-ra született meg Vilmos. Azért nem kértem érzéstelenítőt, mert az orvos szerint nagyon elhúzódhatott volna az egész, így gondoltam, most már ki kell bírnom, de az tény, úgy éreztem, lebontom a csempét ott a kórházban. Utólag mégis nagyon kellemes emlékeket őrzök.

- Apás szülésre nem gondoltatok?

- A gyermekorvos Andi barátnőm volt velem, én ugyanis nem tudom elképzelni az apás szülést. Tudom, hogy ma nagyon divatos, és lehet, hogy nagy élmény a férfiaknak, de nem hiszem, hogy a nőnek jó, amikor látják őt szenvedni, nem beszélve a tehetetlenségről. Így aztán Laci a folyosón várt.


A cikk folytatódik - 1/2. oldal
1.  |  2.  |  következő ›utolsó »
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés