2019. Június 24. hétfő
Komoly vitát váltott ki Ukrajnában a parlament által a napokban elfogadott új törvény, amely szerint jelentős pénzbírsággal, sőt akár több éves szabadságvesztéssel büntethető a „pornográf jellegű” alkotások, ábrázolások és tárgyak birtoklása és terjesztése.

Ha Viktor Juscsenko ukrán elnök aláírja a jogszabályt, akkor a pornográfiával kapcsolatos "visszaélésekért" a bíróság 100 dollártól 250 dollárig terjedő összegnek megfelelő pénzbírságot, valamint hat havi elzárással vagy három év szabadságvesztéssel járó büntetést szabhat ki. Amennyiben az ukrán hatóságok komolyan veszik az új törvény betűjét, akkor nagyon könnyen rács mögé kerülhet például az is, akinek az ágya alatt meztelen női fotókat tartalmazó Playboy magazint vagy a házi mozijában „erősen erotikus” filmet találnak – írta szerdán a for-ua.com internetes ukrán hírportál.

Az eredetileg a gyermekpornográfia büntetésének szigorítását célzó törvénybe egyebek mellett olyan kitételek is belekerültek – írta a hírportál –, mint a „tudatlanságot, a szülőkkel szembeni tiszteletlenséget, a testi vagy szellemi fogyatékos emberek megalázását propagáló" sajtótermékek birtoklása, ami hatévnyi börtönbüntetést is maga után vonhat. Sőt a jogszabály büntetni rendeli a közerkölcsöt sértő, erotikus vagy szexuális tartalmú termékek forgalmazását, ilyen jellegű bemutatók vagy műsorok szervezését, lebonyolítását, ami egyet jelent – egyebek mellett – a sztriptíz és a sajtóban közölt erotikus képek betiltásával.

A törvény egyik beterjesztője, a szókimondásáról ismert Gennagyij Moszkal honatya, Kárpátalja volt kormányzója a jogszabály körül kialakult vitával kapcsolatban az internetes kiadványnak kifejtette: az egész nem más, mint vihar egy pohár vízben, az emberek ugyanis nem olvasták el figyelmesen a paragrafusok szövegét, csak egy szót, a pornográf anyagok „birtoklását” ragadták ki környezetéből, ám a folytatásában ott van, hogy „másoknak történő bemutatás céljából”. „Nem törünk a normális, felnőtt emberek szexuális szabadságára. Nem arról van szó, hogy valaki ne tarthatna magának otthon kecskét azért, hogy közösüljön vele. Csak tegye, s váljon egészségére, ha ez az egyetlen öröme” – jegyezte meg az ukrán honatya.


Forrás: MTI
2009. 06. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés