2024. Március 29. péntek
Popcornmániája miatt alakulhatott ki halálos tüdőbetegség egy amerikai férfinál – állítja kezelőorvosa.

A férfi súlyosbodó köhögésre és egyre nehezülő légzésre panaszkodott, amikor orvoshoz fordult. A tüdőfunkciós valamint képalkotó eljárásokkal készült vizsgálatok bronchiolitis obliterans-t, vagyis a kishörgők elzáródásával járó gyulladásos betegséget állapítottak meg nála.

popcorn pattogatott kukorica halálos tüdőbaj

A bronchiolitis obliterans ritka betegség, először 1985-ben találkoztak vele ételízesítő-gyártó üzemek dolgozóinál, 2002-ben pedig olyan gyári munkásoknál jelentkezett, akik pattogatott kukoricát gyártó üzemben dolgoztak. Utóbbi esetben a dolgozók a vajaroma egyik összetevőjének, a diacetil nevű vegyületnek voltak kitéve. Azóta számos más esetről is tudni lehet, halálozás is előfordult, több súlyos beteg pedig tüdőtranszplantációra szorult.

A mostani beteg esete azonban más, mivel a férfi sosem volt kitéve olyan nagy mennyiségben az ételízesítőkből kipárolgó gőznek, mint a gyári munkások, ő „csak” napi két vagy több zacskónyi, mikróban elkészített pattogatott kukoricát fogyasztott el.

A férfit kezelő Cecile Rose, környezeti és munkahelyi ártalmakkal foglalkozó tüdőgyógyász és kollégái megvizsgálták a férfi házának levegőjét, és azt tapasztalták, hogy popcornkészítés közben a mikrosütő közelében a levegő ugyanolyan mértékben tartalmaz diacetilt, mint a popcorngyárak levegője.

A diacetil a vaj aromaanyaga, mely számos más élelmiszerben is megtalálható, de eddig semmilyen jel nem mutatott arra, hogy fogyasztása káros lenne; ám úgy tűnik, bizonyos diacetilt tartalmazó gőzök belélegzése már igencsak veszélyes. A mikrosütőzött popcornból csak akkor lehet ilyeneket belélegezni, ha a kukoricászacskót még lehűlése előtt kinyitják. Állítólag Rose páciense szerette a frissen elkészült kukorica illatát belélegezni, és az orvos szerint tünetei enyhültek is, amikor felhagyott a házi popcornkészítéssel.

Rose még júliusban egy levélben hívta fel az illetékes amerikai egészségügyi hatóságok figyelmét a problémára, de azok egyelőre semmilyen közegészségügyi intézkedést nem hoztak. A levél időközben egy olyan egészségügyi blogon is megjelent, melynek tulajdonosa korábban már azzal fordult a szövetségi élelmiszer-felügyelethez, hogy a diacetilt vonják ki a biztonságosnak tartott élelmiszeradalékok köréből. Az egyébként a George Washington Egyetem magas beosztású munkatársa szerint az a kérdés, hogy léteznek-e olyanok – gyerekek, asztmások, tüdőbetegek, stb. – akik számára nagyobb veszélyt jelenthet a diacetil; például egy gyerekorvosnak gyanakodnia kell-e, ha egy gyereknél az asztma egyre súlyosbodó tüneteit tapasztalják, hogy esetleg a popcorn lehet-e a ludas.

Hivatalos álláspont egyelőre nincs, négy nagy amerikai popcorngyártó mindenesetre bejelentette, hogy termékeik előállításakor ezentúl nem fognak diacetilt használni.


Forrás: WebMD
2007. 09. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés