2010. Augusztus 01. vasárnap

Érdekességek

emberi test, szervezet
Tudta, hogy felnőtt korunkra 96 csonttal van kevesebb a testünkben, mint születésünkkor? Vagy hogy hány kilométer hosszú az érrendszerünk? Íme néhány furcsa tény az emberi testről.  
BŐVEBBEN


Botox, érzelmek
Kutatók szerint a Botox-injekció azáltal, hogy lebénítja az arcizmokat és korlátozza az arckifejezést, befolyással van az érzelmekre is: a mosolygást gátolva például csökkenti a boldogságérzetet.
BŐVEBBEN


étkezési zavarok
Honlapok százai adnak tanácsokat az étkezési zavarokkal küzdőknek, hogyan adjanak le minél többet, miként rejtsék el anorexiájukat hozzátartozóik elől, vagy éppen hogyan hánytathatják meg magukat a leghatásosabban – állapította meg egy amerikai tanulmány.
BŐVEBBEN


csavarhúzó, fulladás
Egy csavarhúzó segítségével mentett meg egy kisfiút a család barátja a fulladástól: a gyermek véletlenül lenyelt egy fából készült labdát.
BŐVEBBEN


jógi
Továbbra sem tudják megfejteni az orvosok annak a 83 éves indiai jóginak a titkát, aki állítása szerint hetven éve nem vett magához táplálékot és folyadékot.
BŐVEBBEN


1998-ban Hong Kong-ban egy középkorú nő lezárta hálószobájának ajtaját és ablakait, kis máglyát rakott faszénből, meggyújtotta, és lefeküdt meghalni. Senki sem gondolta, hogy ezzel hátborzongató szokás vette kezdetét.
BŐVEBBEN



További cikkeink
Herét vágott le és injekciót lopott egy orvos Kínai akcentust okozott a migrén Nyolc elképesztő halálok Parazita ikertestvérét hordozza mellkasán egy kisfiú Két kis vágással végeztek tüdőátültetést Mégsem kommunikál a 23 éve vegetatív beteg Diétás tippek a világ legkövérebb emberétől Gondolatai révén kommunikál egy vegetatív beteg Cigaretta robbant fel egy férfi szájában Fúróhegy maradt az állkapocsban Koporsóban tért magához az álhalott Feléledt boncolás közben a halott Magát ejtette transzba a botcsinálta hipnotizőr Az olimpia miatt kisebbítteti melleit egy futónő Faketrecben tartották a gyereküket 9 tűt még az összeszurkált kisfiú testében hagynak Túlélte a zuhanást, halott anyja mellett találtak rá Ritka amőbafertőzést okozott a szervátültetés Karácsonyra hazamehetnek a szétválasztott sziámi ikrek Túl sok aranyat ivott, belehalt Volt mostohaapja szúrt 50 tűt a kisfiúba Ötven tűt találtak egy kisfiú testében Botox és új mell az esküvőre Bionikus szemmel újra lát egy vak férfi Tévedésből amputálták egy kisfiú lábait Károsíthatja a spermiumokat a netezés Szemétbe dobták a beteg fülét a kórházban 23 évig kómásnak hitték, de végig magánál volt! Deréktól lefelé nincs teste, mégis egészséges Elválasztják a fejüknél összenőtt sziámi ikreket 16 év után került meg az utcán elveszett kislány Tanácsok a szelíd öngyilkossághoz Visszanöveszthető lehet az amputált mell Hatkilós magzat volt a fiú hasában Bortól esett kómába egy kisfiú Állatkertbe küldték röntgenre, mert túl kövér volt Megkéselte magát, hogy ne kelljen dolgozni Allergiás feleségére, a szíve is leállhat miatta Mi az a burkini és szabad-e benne fürdeni? Majdnem végigjutott a bélcsatornán a lenyelt kanál Szájon harapta a szomszédját egy labda miatt Döbbenetes gyógyulás az agydaganatból Csak műtét mentheti meg a 444 kilós férfit Új arc saját testrészekből Vonat elé esett a babakocsi, a kicsi túlélte – Videóval! Hetvenöt évesen lányának adta veséjét Férj és feleség egyszerre küzd a mellrák ellen Tüdőrákban halt meg a tüdőátültetés után Halállal végződött az izzasztókúra Véletlenül agyonlőtte menyasszonyát az esküvő előtt Kisbabája ébresztette fel a kómából Beforrt a hatalmas lyuk a koponyája tetején Összeütközött és meghalt két gyalogos Felülfertőződés miatt halnak meg az új influenzások Négy évig szekrénybe zárva kínozta fiát egy anya Lemondani a szexről az életben maradásért Nem használt a homeopátia, meghalt a kisbaba Abszurd! A nyelvre varrják a fogyasztóeszközt Használható véna híján elmaradt a kivégzés Szempilla-beültetés segített a haját tépkedő betegen Droggal ölte meg betegeit a természetgyógyász Ezért jobb, ha nőre nem bíz titkot! A szemébe ültetett fog adta vissza a látását Vámpírnak hitték és cölöppel döfték le rokonai Elválasztották fej nélküli testvérétől az afgán kisfiút Armani legyőzte a hepatitist, és fantasztikusan jól van Fej nélküli gyereket szült egy afgán nő 12 éves kislány halt bele a szülésbe Jemenben Halál a templomban, hálaima közben Kitűnő őssejtforrás a zsírleszívás végterméke Elhalt ikertestvére növekszik a kislány hasában Epilepsziás roham miatt képzelte magát férfinak egy nő Elkapta a hetedikről kizuhant gyereket Nem adhat vért a Vöröskereszt arca, mert meleg Sötét titkok a női gardróbok mélyén Ötven ostorcsapás öngyilkossági kísérletért Két napig feküdt magatehetetlenül a halott mellet 45 perces szívleállás agykárosodás nélkül A gyereksztár lehet Jacko kisfiának biológiai apja Eszméletét veszti, ha fel kell állnia – élet vérnyomás nélkül Háromezer méteres zuhanást élt túl az ejtőernyős Nemi szervüknél összenőtt sziámi ikreket választottak szét Fanatikus apja imája miatt halt meg Meghalt a kétfejű, egytestű sziámi ikerpár Egytestű, kétfejű sziámi ikrek születtek Indonéziában Fél agyféltekével is teljes életet él a szenzációs tízéves Bevallotta morfiumfüggőségét a sztár Részeget öltek a hangyák A teljes hasüreget kitöltötte a 12 kilós daganat A két szívvel élt lány csodálatos gyógyulása Jacko egy betegség miatt fehéredett ki Magzat a vastagbélben Népbetegség a Jackson halálához vezető túlgyógyszerezés Orvosi rejtély a 16 éves kisbaba Felrobbant a melle a repülőn 13 sörrel akarta bebizonyítani, hogy jó anya Esküvő maszkban és gumikesztyűben Ritka húsallergiát okozhat a kullancscsípés Kukába dobták a letépett kart A kislány, aki allergiás az életre Kivágta az anya hasából a kisbabát egy amerikai nő Leszakadt a keze kötélhúzás közben Baktériumok garmadája él az emberi bőrön Agyonlőtte kétéves öccsét egy hároméves kislány Öt évig volt vérszívó pióca az orrában 40 méteres hídról dobta le kislányát egy nő Kisfiúkat erőszakolt és leprásokat műtött az álorvos Ágyékon lőtte magát a kétbalkezes bűnöző-jelölt Hatéves kisfiú vezetett ájult apja helyett Életet mentett a barkácsgépes koponyalékelés Levágták a fülét és az orrát, mert állítólag megcsalta a férjét Negyvenkét év lövedékkel a fejben Születéskor elcserélték őket, 56 év után találkoztak Óvszer a gyerekmenüben Amputáltatta a lábát, mert utálta Kötelező dohányzás Kínában Súlyosan megégett egy kislány a szoláriumban Egerek harapdáltak össze egy idős beteget Mumifikálódott holttesttel éltek együtt A beteg bőrét is átfúrta a világ legnagyobb csontdaganata Teát főzött a kiérkező rendőrnek, miután főbe lőtték Sokk a műtőben: fenyőfa nőtt a beteg tüdejében Brutális kínzásokkal a szépségért Húsz év után az internet miatt merészkedett először utcára Tizenkét évig élt egy lövedékkel az arcában Szöget köhögött fel az MRI után Az orrán keresztül az agyába fúródott az evőpálcika Kétméteres vasrúd fúrt át egy kisfiút Alaptalanul diszkriminálják a homoszexuális véradókat? A sztárokat sem kíméli a húsevő baktérium 15 kilós daganat egy kamaszlány méhében Fény derült a köldökszösz titkára Piócák mentették meg a szörfös kezét 40 éve csak kólát iszik a nyugdíjas Túlélte a kokain-túladagolást egy kisbaba Éhen halt egy kislány, mert félt a fogorvostól A szüleitől kapott tüdőlebenyek mentettek meg egy kisfiút Kétkilós daganatot operáltak le egy nő arcáról Mit tartalmaz a betegtájékoztató? Egyre több gyereket plasztikáztatnak a szülei 60 éve terhes egy kínai asszony Plasztikai műtét a jó állás kulcsa? Tizenkét éve tart a nevetőrohama Halálos méreg a levegőben Diszkódroggal hatásosabb a pszichoterápia Orrspray mentheti meg az elromlott házasságokat Neki adta a veséjét, mégis kirúgta Emberi zsírral működtette autóját a plasztikai sebész Lábfej egy újszülött agyából eltávolított daganatban Anorexiások rémálma: a karácsonyi lakoma Lábujjharapdálás ébresztette a kómából Étolajat fecskendezett a saját arcába Magas sarkak lábfájás nélkül Kellemes büntetés rosszaságért Mellbőséghez kötnék a jogosítvány megszerzését Furcsa mellékhatás: szempillát növeszt a gyógyszer Összezsugorítja a nők mellét a túl sok kávé! Botoxot a talpba, tűsarkút a lábra! Dús szemöldököt a kés alól Csődöt mondott a fogamzásgátló: hármasikrei fogantak Új csontváz nő egy négyéves kisfiú testében Inkább a terhesség, mint az elhízás Megnyomoríthat a szexisnek szánt divathóbort Szagtalanító betét bélgázok ellen Kövér utasok miatt nem tudott felszállni a repülőgép Több mint 200 kilót fogyott az esküvőjére Egy titokzatos betegség: állandó vérzés sérülések nélkül Terhes nagypapa egy amerikai kórházban Marhaszállítóval fuvarozzák a kövér betegeket Pingponglabdát ültettek az új máj mellé Pelenka-divatbemutató felnőtteknek Tizenegy hónapos mentette meg az édesanyját Két napig nem vette észre, hogy meglőtték Öt napon át várt étlen-szomjan az autóroncsban 40 éven át a pincében rejtegették a fogyatékos testvérpárt Babát szült lányának a nagymama Minden nevetés közben elájul a diáklány Különleges szolgálati melltartót kapnak a német rendőrnők Templomban terjed az új sportőrület, a gospel-aerobik Sportolással is felér a dobolás Mi szükség a férfimellre? A hangos zene miatt leszünk részegek? Életet mentett a fogszabályzó Mesterséges méh és szülés százévesen Miért halnak korábban a férfiak? Kényesebbek visszereikre a férfiak, mint a nők Nem engedték fel a repülőre a halálos beteg kislányt Buszokon hirdetett, hogy gyermeke lehessen A temetésére készültek, amikor lélegezni kezdett a halott csecsemő Egyszerre szoptatja három- és ötéves gyermekeit Méhen belüli műtéttel mentették meg az amputálódástól a magzat lábát Közel 70 év után találtak egymásra a testvérek Igen helyett lenyelte az eljegyzési gyűrűt Hányásfóbia miatt halasztotta el az esküvőt a menyasszony 4 éves kisfiú került elvonóra Csoda, hogy még él: 17 éve csak egyféle csokit eszik Méhen kívül fejlődött a csodababa A gyomrából műtötték ki az ikertestvérét Tiniket drogoztak be az iskolai menzán Köldökzsinórral együtt vitte kórházba újszülöttjét Ugyanúgy halt meg, mint a donor, akitől új szívet kapott Fél évszázad törött lábbal Kylie Minogue-ot félrediagnosztizálták Napi tizenkétezer kalória hízás nélkül Ráncfelvarrást várt, új melleket kapott a beteg Az összes hasi szervet kioperálták egy bravúros műtét során Öt hónapos terhes egy transznemű férfi Magához tért a szervdonornak ítélt agyhalott
Személyiségváltozást okoz a szervátültetés? Húsz éven át kínozták az őrjítő hangok Lopásgátlót raknak a norvég újszülöttekre Meditációval élte túl az élve eltemetést Világszerte kapósak az indiai béranyák 46 cm-es babát szült a 72 cm magas nő Újraméretezik a piszkafákra szabott női ruhákat a spanyolok Összenőtt lábbal és létfontosságú szervek nélkül született a sellőlány Népszerű a kamaszfiúk körében a mellplasztika Minden fürdés fájdalmas kínszenvedés a vízre allergiás lánynak Nem minden a szépség, de sokat számít A nők legféltettebb és legkényesebb titkai Túlélte a csecsemő a százméteres repülést a tornádóban Diplomára készül a 96 éves vak dédnagymama 42 plasztikai műtéttel a világhír felé Süketséget okozott a fültisztító pálcika 30 év után először lépett ki az utcára – belehalt Egyszerre lőtték le és mentették meg egy krokodiltól Maradjon otthon, ha fél a fogorvostól! Megváltozott a vércsoportja a szervátültetés után Öngyilkossági hullám tizedeli a fiatalokat Járni tanul a félbevágott ember Iszákosabbak a diáklányok, mint a fiúk Három éven át a kórházban lógott a képzelt beteg Alkoholos beöntéssel nyerte el a morbid díjat Saját testsúlyánál nagyobb daganatot operáltak ki a testéből Ágyhoz ragasztotta magát a leleményes alsós Különös diéta: 10 évig csak chipset tudott enni A gyomrában felejtett tűvel élt 16 éven át Tragikus elváltozást okozott az ezüst-kolloid A szülés után kómába esett, felébredve nem emlékezett kisfiára Ötven évig rejtegette halott csecsemőjét 2060 után már nem tudunk új világcsúcsokat felállítani a sportban Levágták és ellopták a szentként tisztelt férfi lábát Felébredt a műtét alatt az altatásból Nem ajánlatos a kézfogás az Ebola sújtotta Ugandában Tanácstalanok a zöldet izzadó férfi orvosai Szülei akarata ellenére a halált választotta a leukémiás kamasz A brit gyerekek szteroidokkal fejlesztik izmaikat Mobiltelefonok fényénél zajlott a szülés egy orosz kórházban Le kellett vágnia saját karját, hogy megmeneküljön Fogyjon rágógumival! Lecserélik a kövér Mikulásokat Tudtán kívül csalta meg a feleségét Véletlenül derült ki, hogy hiányzik az egyik agyféltekéje Osztálytársaival kirándult a kómában fekvő lány Agyimplantátum segítségével újra beszélhet a lebénult férfi Elképesztő! Menstruációs vért tárol az őssejtbank Újsághirdetésben árulja saját tejét egy kismama Elveszíthetik állásukat az amerikai dohányosok Kis híján tragédiát okozott a fogfúrás közben táncoló orvos Megműtik a nyolc végtaggal született kislányt 10 nyelven beszél a 10 éves kisfiú Csupán hatféle ételt ehet az allergiás kisfiú Ujjak nélkül is sikeres a hegymászó Feleségkezelő tanfolyam Egyre több a meztelenül alvajáró vendég a brit szállodákban Két hét különbséggel fogant testvérek születtek Neurológiai és izomproblémákat okozhat a túl nagy mell Kilenc emeletnyi zuhanást élt túl Hónapokig nem vette észre az orrába fúródott fogkefét Fület operáltatott az alkarjára egy művész Elajándékozta egyik veséjét a nagylelkű porszívóügynök 10 hónap után derült ki, hogy elcserélték az újszülötteket a kórházban Alvajárva tehetséges művész, ébren rajzolni sem tud 10 dolog, amivel a leginkább idegesítjük egymást Elaludt műtét közben az altatóorvos Feleslegesen amputálták egy rákosnak hitt nő melleit Saját unokáit szülte meg az 51 éves nagymama Saját boncolásán tért magához a halottnak hitt férfi Függőséget okozhat a kozmetikum Túlélte a -50 fokos hideget a potyautas kisfiú Halálos tüdőbajt okozhat a popcorn Ingyenes mellnagyobbítás a rászorulóknak Megváltozott az akcentusa az agyműtét után 13 éve tart a köhögőroham Terepjáró az ajándék, ha baba születik Méhcsípéstől robbant szét a mellimplantátum Segít-e a sportmelltartó a fájó melleken? Börtön egy túl sós hamburger miatt 23 tűt találtak a kínai nő testében Illegális műtéttel csúfították meg az embereket A köldökén át vették ki a veséjét Korán halnak a rocksztárok Kétszer születtek hármas ikrei egy házaspárnak Mutasd az arckrémed, megmondom, ki vagy! 29 éven át praktizált képzettség nélkül az álfogorvos Készpénz és ajándék, ha nem lesz gyerek... 55 év után műtötték ki a ceruzát a német nő fejéből Visszakapja méhlepényét az amerikai anyuka Nem igaz, hogy a nők többet beszélnek a férfiaknál Saját féltestvérét szülheti meg a beteg kislány Harapóssá válhatnak a részeg férfiak Császármetszést hajtott végre a 15 éves sebész Kisgyermekek és anyák az ópiumpipa végén Mutasd az ujjad, megmondom hányas vagy matekból! Fejüknél összenőtt sziámi ikreket választanak szét Nem részegeskednek a szüleikkel ivó tinik Intelligensebbé tesz Mozart zenéje Túléli-e az 52 pohár tequilát a 16 éves gimnazista? MP3-lejátszók segítségével fejleszthetik hallásukat az orvosok Genetikai kuriózum a „félig egypetéjű” ikerpár Tovább élnek a Nobel-díjasok Egészségesebbek a kutyások Az önzetlenség nem a szívből fakad Interjú agyműtét közben Nem lett könnyebb a dohányosoknak Rendetlen gyógyszerfogyasztók A magyaroknak vonzóbb a dús haj, mint az ápolt fogsor Tünet nélküli nemi betegség Vérmérgezés Munkahelyi egészség Magyar "kísérleti egerek" A világ legkisebb mesterséges füle Az egyház az óvszer ellen? Vérvétel helyett szemvizsgálat Az Atkins-diétáról árnyaltabban Megtalálták az agyfejlõdésért felelõs gént Mire tanítanak minket a kutyák? Csak győzzük energiával! Szorul a hurok? Szex, szívroham, borotválkozás Nem okoz rákot az aszpartam A fejfájás hatása a libidóra Sextasy, az új divatdrog A Kávé - Nikotin - Sültkrumpli háromszög Boldogok az egészségesek Mobilfüggő fiatalok Mitől lehet Ön is boldog? /A C-vitamin/ Műtéttel a kínzó fejfájás ellen? Munkahelyen tilos Az orgazmus genetikája Egészségesebbek a dolgozó anyák A fekete özvegy pirulái Új módszer a hazugság leleplezésére Hizlal a kevés alvás? Káros-e az uszodai levegõ? Problémásabbak a fiatalabb gyerekek? Rákkeltő dezodorok? Csokiban, borban orvosság? Szilikonmellek férfiaknak A társadalmi helyzettől is függ, mennyire öregszünk Kétszer kettő egypetéjű iker Új űrhajós-védõital? Mitől függ a bor íze? Nyelvcsere Leáldozóban a bűvös méretarány Veszélyes éjt nappallá téve dolgozni Mocskos számítógép Sóhajt a baba? Megfigyelés a csecsemők légzésritmusáról Képességfejlesztő lövöldözős játékok Klónozhatók az emberi embriók Nem okoznak rákot a mellimplantátumok Zöld hályogot okozhatnak a monitorok Az erőltetett kedvesség depresszióhoz vezet Füstbe ment képességek Koleszterincsökkentő rágcsálnivalók Mi, magyarok… /Népegészségügyi gyorsjelentés/ Sokoldalú DNS-vizsgálatok Magyarországon is Egerek és a dohányzás Az apaság megszelídíti a férfiakat Visszérgyógyítás habbal A derék-csípő arány és a szívbetegségek Szépítő hormon A női agy és a "nehéz napok" A légszennyezés miatt születik kevesebb fiú? Kicsi vagyok én... Hízásra programozva? McDiéta Felelőtlen kasszasikerek Partidrog a Parkinson-kór ellen Rostpótló hínár Zöld tea az Alzheimer-kór ellen? Injekció a dohányzás ellen? Csődben az Atkins-cég Marslakók fogságában Mégsem veszélyes a mobiltelefon? Új esély a mellrák ellen? Többet dohányoznak a rosszfiúk Gyűszűvirág a rák ellen Stressz? Szedje versbe! Sült krumplitól mellrák? Mitől hat a placebo-fájdalomcsillapító? Parányi óriások: nanofémek az egészség szolgálatában Több rágás, jobb fogak? Férfiak mellrákja Gének döntenek a koleszterinszintről? Rémes műsorok Nincs meg az Alzheimer-kór ellenszere Szellem a gépben Könnyű szívvel nevetni Nem kell többé szuri a vitaminhiányosoknak? Mágneses gyógyítás Napfényt a prosztatarák ellen? Tudás és emlékezés Alkohomentes németek McBetegít? Ez nagyon jó kopaszodás ellen... Kólamentes iskolák Belgiumban Túlélte a veszettséget Ekcéma-remény a láthatáron? Öngyógyuló AIDS-beteg? Gyengül a HIV-vírus? Koncentrált sugárterápia az emlőrák gyógyításában Törékenyek a túlsúlyos gyerekek Hizlaló tévézés Aktívabbak a gyalogló iskolások Pikkelyesekkel a pikkelysömör ellen

KÉRDEZZE SZAKÉRTŐNKET
Dr. Egri Réka
Fogszabályozó szakorvos




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
Víztisztítás (x)
Fogyókúra