2020. Február 26. szerda
Mi az MRI? -  Hogyan működik az MRI-berendezés? -  Mikor alkalmaznak MRI-vizsgálatot? -  Mire kell figyelni?  -  Hogyan zajlik?
Az MRI (Magnetic resonance imaging, mágneses rezonanciás képalkotás) nagyon fontos diagnosztikai képalkotó eljárássá vált. Ma már alapvető képalkotó módszer a koponya és a gerinc vizsgálatában, de előnyei hamar megmutatkoztak az ízületek, a hasi és a kismedencei szervek, valamint az erek és a szív betegségeinek diagnosztikájában is. Az MRI valójában nem egy eszköz, hanem inkább eszközök gyűjteményének tekinthető, amely mágneses mezők és rádióhullámok segítségével „lát”. Mi az MRI, mikor és hogyan használható?

Mi az MRI?

Az MRI-módszer elvi alapjait 1946-ban Bloch és Purcell egymástól függetlenül fektették le. 1952-ben mindkét tudós Nobel-díjat kapott a felfedezésért, amelyet a fizikában és kémiában történő alkalmazást követően orvosi célú felhasználásra Lauterbur és Mansfeld továbbfejlesztésében 1973-ban a medicinában is alkalmaztak. Az első rétegvizsgálatra 1977-ben került sor, az első emberi agyvizsgálatra 1980-ban, a gyakorlatban pedig 1984 óta áll rendelkezésre az MRI.

MRIAz MRI (vagy MR) alapvetően tomográfiás eljárás, segítségével a CT-hez hasonlóan szeletképsorozatok készíthetők, de az egyik lényeges különbség éppen az, hogy nemcsak transzverzálisan (mint a CT-vel), hanem bármilyen síkban.

Hogyan működik az MRI-berendezés?

A mágneses rezonancia a röntgenvizsgálattal és a komputertomográf- (CT-) vizsgálattal szemben nem röntgensugarakkal, hanem mágneses mezőkkel és rádióhullámokkal „dolgozik”.

Az MR-készülék fő része egy nagyon erős mágnes. Technikailag kétféle típus létezik, az alagút rendszerű, szűk terű és az ún. nyitott mágnes. Az alagút rendszerű erősebb mágnessel működik és ez által erősebb képet ad, a mérés ideje is rövidebb, igaz nagy zajjal jár a vizsgálat. A klausztrofóbiás, szorongó betegeknek a nyitott terű MR-készülékkel történő vizsgálat jelenti a megoldást.

A vizsgált testrészt egy mesterségesen fenntartott, erős mágneses térbe helyezik. Ez az erőtér megdönti a hidrogénatomokban a protonok tengelyének irányát. Azért alkalmas a hidrogén a tanulmányozásra, mert elegendő mennyiségben van jelen a víz által a testben, és páratlan protonszámú. Ezeket a szkennelés alatt, rétegenként, plusz energiával „bombázzák”, ezzel megváltoztatják a tengelyek dőlését. Ezután a proton, miközben „igyekszik” visszaállítani eredeti dőlésszögét, a kapott energiát visszasugározza. Ezt a visszasugárzott energiát képes mérni a készülék, és ez alapján számítógép segítségével rekonstruálható a háromdimenziós kép is.

 

Mikor alkalmaznak MRI-vizsgálatot?

 

Általában az agy, a gerinc, a has, a medence és az erek vizsgálatára, és az ízületek (pl. váll, csukló, térd, könyök) sérüléseinek megállapítására használják. Az MRI segítségével ki lehet mutatni a rendellenes szöveteket, a duzzanatokat és a gyulladásokat, és meg lehet vizsgálni a véráramlási problémákat is. Alacsony víztartalmú szövetstruktúrák (mint a csontok) MR-rel rosszul ábrázolhatók.

Mire kell figyelni?

 

Az MR-vizsgálat alkalmával a páciens egy 70-100 cm hosszú, szűk csőben fekszik, így ha vizsgált személy klausztrofóbiás, a vizsgálat megkezdése előtt hívja fel erre a problémára az orvos, illetve a személyzet figyelmét. Nyugtatószer adását követően megkezdhető a vizsgálat. Fontos, hogy a beteg semmilyen elektromágneses eszközt, szemüveget, ékszereket, fogprotézist, hallókészüléket, pacemakert nem viselhet a vizsgálat során. Fémimplantátumok, nőgyógyászati spirál és tetoválások meglétéről is célszerű a vizsgálóorvost tájékoztatni.

Hogyan zajlik?

 

Az MR-berendezés a vizsgálat során zúgó, kalapáló, erősen berregő hangot ad, így a vizsgált személy fülvédőt vagy füldugót kap.

A beteg az MR-készülék előtt elhelyezkedő vizsgálóasztalra fekszik, ami a vizsgálat kezdetekor a hengerbe csúszik. A sikeres felvétel érdekében fontos, hogy a páciens nyugodtan feküdjön és egyenletesen lélegezzen.

 

Pontosabb kép elérése érdekében, bizonyos esetekben vénásan kontrasztanyagot is fecskendezhetnek, amit jól tolerálnak a betegek. Kontrasztanyag vesefunkció-zavar fennállása, illetve májtranszplantációt megelőzően, illetve azt követően nem adható.

 

A vizsgálat a vizsgált területtől függően 20-45 percet vesz igénybe, ez idő alatt a beteg egy csengőt tart a kezében, és ha rosszul érzi magát, bármikor megszakíthatja a vizsgálatot.

 

A vizsgálat nagy előnye, hogy fájdalommal nem jár, nélkülözi a káros sugárzásokat és az eljárással láthatóvá válnak olyan elváltozások, amelyek röntgennel az árnyékot adó csont(ok) takarása miatt nem ismerhetők fel.

 


Szerző: Tajnafői-Vida Éva

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés