Az American Journal of Public Health beszámolójából az is kiderült, hogy ajelenség független volt attól, hogy az illető férfiak stabil kapcsolatban éltek-e vagy nem. Azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a homoszexuális férfiak között több a depressziós, és többeket foglalkoztat az öngyilkosság gondolata, és hogy mindezért a társadalomból való kirekesztettség tehető felelőssé.

Jelenleg hat amerikai államban engedélyezett az azonos neműek házassága, ezek közül Massachusetts volt az első 2003-ban. A Columbia Egyetem Mailman Közegészségügyi Iskolájának kutatói több mint 1200 homoszexuális férfi testi és mentális egészségügyi igényét mérték fel az új rendelkezést megelőző és az azt követő tizenkét hónap során, és azt tapasztalták, hogy a házasság engedélyezését követően 13 százalékkal visszaesett az érintettek egészségügyi ellátóhelyen való megjelenése. Legtöbbjüknek csökkent a vérnyomása, elmúlt a depressziója, ami mind annak köszönhető, hogy megszűnt az őket ért stressz.
Dr. Mark Hatzenbuehler, a tanulmány szerzője így nyilatkozott: „Az eredmények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy amint elhárul az akadály a homoszexuálisok elől, ami miatt eddig nem érezhették magukat egyenlőnek a többi emberrel, máris javul az egészségi állapotuk, ez pedig az egész társadalomra kedvező hatással van.”