2024. Április 19. péntek
1 . oldal

Fertőző betegségek szakértői szerint az utazási irodáknak és légitársaságoknak figyelmeztetniük kellene veszélyeztetett országokba induló utasaikat a malária veszélyéről – olvasható a BMJ.com-on.


A szerzők 27 brit utazási iroda prospektusának átvizsgálása után állapították meg, hogy mindössze 12-ben találtak a betegséggel kapcsolatos információt, annak ellenére, hogy mindegyikben hirdettek afrikai utazást, ahol a fertőző betegség köztudottan gyakran előfordul. Az utazásszervezők fontos lehetőséget hagynak ki azzal, hogy egy ilyen alkalmas helyen nem tájékoztatják az utasokat a betegségről és a megelőzés lehetőségeiről.

szúnyog, malária

A szerzők a Brit Utazási Irodák Szövetségéhez és a Nemzetközi Légi Szállítók Szövetségéhez fordulnak, hogy biztosítson iránymutatást a maláriával kapcsolatban. A szervezet azt tanácsolja a taglégitársaságoknak, hogy fertőtlenítsék a személyzetet a rovarok eltávolítása érdekében, ám az utasokkal kapcsolatban nincs álláspont. Ez pedig azt jelenti, hogy az önállóan, például rokoni látogatásra utazó turisták nem kapnak semmiféle tájékoztatást az életveszélyes fertőző betegségről.

„Véleményünk szerint az utazási ipar szereplőinek kötelessége lenne, hogy fejlesszék a maláriáról szóló információk minőségét és mennyiségét.” Az önálló utasok esetében a légitársaságokra bíznák, hogy például a jegy hátoldalán megjelenítve tájékoztassanak a betegségről.

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés