2024. Március 28. csütörtök
Nagyobb lehet a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik 40 évesnél idősebben lombikbébi-eljárással (IVF) lettek várandósak.

A Koppenhágai Egyetem kutatói 600 ezer dán nőt vontak be tanulmányukba, közülük 58 534 esett át mesterséges megtermékenyítésen. Azt találták, hogy az ily módon szülő 40 év fölötti nők esetében 65 százalékkal nagyobb az esélye annak, hogy mellrákot diagnosztizálnak náluk - írta a The Independent című brit napilap a Humán Reprodukció és Embriológia Európai Társasága (ESHRE) éves bécsi tanácskozásán bemutatott tanulmányt.

A mesterséges megtermékenyítés során a petetermeléshez a nőknek erős gyógyszereket adnak a petefészkek stimulálásához. Ez megnöveli szervezetükben az ösztrogén szintjét, ez a hormon mozdítja elő a mell sejtjeinek a növekedését, de szerepet játszhat a rákos sejtek növekedésében is. Bár általánosságban a rák aránya alacsony volt, a mesterséges megtermékenyítésen átesett összes résztvevő esetében minden ezer nőre mintegy kettővel több daganatos betegség jutott, mint a kontrollcsoportra. A növekvő kockázat betudható a korral kapcsolatos sebezhetőségnek a hormonkitettséget illetően, vagy a nagyobb mennyiségű hormonnak a mesterséges megtermékenyítés során - írták a kutatók tanulmányuk összefoglalójában.

Az 1994 és 2015 között folyó kutatásban minden mesterséges megtermékenyítésen átesett nő egészségi adatait összevetették tíz hasonló hátterű nőjével, aki természetes módon szült. A rák általános aránya az időszak alatt alacsony volt, 3894 esetet jegyeztek fel, és 0,6 százalékuk volt emlőrák, ami a mesterséges megtermékenyítésen átesett nőknél 0,8 százalékra rúgott. "Ez egy figyelmeztetés a magas dózisú hormonok használatát illetően, különösen a 40 év fölötti nőknél".

Az orvosoknak fel kell hívniuk az idősebb páciensek figyelmét a magasabb kockázatra, és minimalizálni kell az általuk használt hormon adagját.


Forrás: MTI
2019. 06. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés