2019. Október 23. szerda
Egy brazil felmérés megdöbbentő eredményei szerint Sao Paulóban az AIDS és a közlekedési balesetek együttvéve kevesebb halálesetet okoznak, mint a légszennyezés.

Csak a légszennyezés miatt napi 9 halálesettel számolhatnak a Sao Pauló-iak, azaz évente 3500-an halnak meg, míg az AIDS-es és balesetes halálozások száma együttesen mindössze 1624 volt a tavalyi évben.

légszennyezés, AIDS

A légszennyezést a metropoliszban közlekedő 6 millió közlekedési eszköz idézi elő, melynek 10%-a dízelmotorral üzemel, és a levegőre káros anyagok 62%-ának kibocsátásáért felelős. Az autók által kibocsátott káros anyagok kibocsátásának csökkentése érdekében többek között a dízelüzemanyag kéntartalmának csökkentését tervezik, amivel előreláthatólag évi 150 életet mentenének meg. Ez szakértők szerint az AIDS miatt bekövetkező halálozások számával egyezik meg.

A légszennyezés általa okozott egészségügyi problémák kezelése nem kevés költséggel is jár: becslések szerint a város évente másfél milliárd USA-dollárt költ évente erre.


Forrás: Medipress
2008. 10. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés