2019. December 13. péntek
Akik sok halat esznek, kisebb eséllyel lesznek depressziósak – derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint a férfiaknál ötödével, a nőknél pedig hatodával csökken a kockázat.

Szakértők szerint a halban lévő omega-3 zsírsavak jótékonyan befolyásolják a sejtmembránok szerkezetét az agyban, ráadásul módosítják az ingerületátvivő vegyületek működését: például a dopaminét és a szerotoninét. A hal emellett minőségi fehérjével, vitaminokkal és ásványi anyagokkal is segít a depresszió elleni harcban. A kutatók azonban hozzátették, hogy mindennek a feltérképezésére még további vizsgálatok szükségesek.A depresszió az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint nagyjából 350 millió embert érint, és 2020-ra a második leggyakoribb megbetegedés lesz.

Eddig is tudtuk, hogy az étrendnek fontos szerepe van a depresszió kialakulásában, hiszen az egészséges táplálkozás – benne sok zöldséggel, gyümölccsel, hallal és teljes gabonával – csökkenti a veszélyt. Eddig azonban egyetlen kutatás sem összpontosított külön-külön a tápanyagokra, így a halfogyasztás és a betegség összefüggése ellentmondásos maradt. Dongfeng Zhang, a kínai Qingdao Egyetem munkatársa elmondta, hogy a hal igen gazdag n-3 többszörösen telítetlen zsírsavakban, amelyek kulcsszerepet játszanak az idegsejtek védelmében.

A mostani eredmények 16 tudományos értekezés újraelemzésén alapulnak, amelyekhez összesen 26 vizsgálatot végeztek el 150 278 ember bevonásával. A tanulmányt a Journal of Epidemiology & Community Health című szaklapban tették közzé.

Forrás: Medipress
2015. 09. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés