2014. November 24. hétfő
Nem mindegy, mi okozza -  Hogyan ismerhető fel a baj? -  Van megoldás
Gyerekek között is gyakori a magas vérnyomás (hipertónia). Míg a legifjabbak körében ennek okaként elsősorban szervi elváltozásra gyanakszik a szakorvos, a kamaszkorúaknál inkább a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód vált ki hipertóniás tüneteket. A kezelést egyik körben sem szabad elhanyagolni, mert a betegség további kóros élettani folyamatokat indíthat el.     

Azon már nem is csodálkozunk, hogy a felnőtt lakosságnak egynegyede magas vérnyomással küzd, az sem újdonság, hogy minden nyolcadik haláleset hátterében ez áll. A „néma gyilkos” szedi áldozatait, és erre különféle egészségügyi felvilágosító kampányok, szűrések fel is hívják a figyelmet. Az viszont már megdöbbentő, hogy a csecsemőket, óvodásokat és iskolásokat is érint ez a felnőtteknél gyakori kór. A túlsúlyos gyermekek aránya másfél-kétszeresére nőtt az utóbbi évtizedben, tehát minden bizonnyal növekszik a magas vérnyomással küszködők száma is. Egyes felmérések szerint az iskolás gyermekek nyolc százaléka rendszeres orvosi kezelésre szorul, és közöttük minden negyedik magas vérnyomással keresi fel az orvost.

gyermekkori, magas vérnyomás

Nem mindegy, mi okozza

Dr. Reusz György egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinikájának főorvosa rámutat, hogy nem is új jelenségről van szó, bár így kezdi magyarázatát:

- Mindenesetre meg kell különböztetnünk azt a magas vérnyomást, ami csecsemő és kisgyermekkorban jelentkezik, meg a később, óvodás-, iskolás-, kamaszkorban előfordulót. A kicsiknél ugyanis legtöbbször szervi eredetű alapbetegség van a háttérben, leggyakrabban vesebetegség, veseelégtelenség, a vesék érszűkülete. Az alapbetegséget a nephrológiai osztályokon kezelik, ott tehát állandó megfigyelés, gondozás alatt állnak a rászorulók. A magas vérnyomásos nagyobb gyerekek többségénél azonban a túlsúly, és a mozgásszegény életmód a kiváltó ok, a genetikai hajlamon, a családi minta helytelenségén kívül.

A gyermekorvosok hivatottak a megelőzésre, nekik kulcsszerepük van a felismerésben. Az elhízást ugyanis sokkal könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. A kövér gyerek egynegyedéből biztosan kövér felnőtt lesz, és ez a körülmény más betegségek rizikófaktorát is megnöveli.

Az ország minden megyéjében működik lipidológiai központ, ahol a gyermekorvoson kívül dietetikus, pszichológus és gyógytornász is foglalkozik a páciensekkel. Azt is figyelembe kell venni, hogy magas vérnyomása nem csak kövér gyereknek lehet, soványnak is, ha bizonyos zsíranyagcsere, vagy hormonális rendellenesség áll fenn.

Hogyan ismerhető fel a baj?

- Milyen tünetek utalnak a gyermekkori magas vérnyomásra, hogy veszik észre a szülők, pedagógusok?

- Egészen köznapi tünetei vannak: fáradtság, vérszegénység, étvágytalanság, fejfájás, éppen ezért gyakran véletlenül derül csak ki – állítja a főorvos.

A magas vérnyomású kisgyermekek sok folyadékot kívánnak, több a vizeletük is az átlagosnál, és előfordul, hogy a már szobatiszta gyerek is bevizel, főként éjszaka. Veseelégtelenségben szenvedőknél, ha a keringést nagyobb mennyiségű folyadék terheli, a beteg vese nem képes kiválasztani.

A veszélyeztetett gyermekeknél ugyanazok a kóros élettani folyamatok figyelhetők meg, amelyek a felnőttkori érkatasztrófákat okozzák. Ezért fontos a mielőbbi diagnosztizálás és kezelés.

- Mérhető-e otthon a gyerek vérnyomása, és tudják-e egyáltalán a szülők, mennyi a normális érték?

- Természetesen mérhető, ma már sokféle vérnyomásmérő kapható, automata, digitális, higanyos, de vásárlásnál mindig meg kell mondani, hogy gyerek részére lesz, hogy az ő testméretéhez megfelelő mandzsettát adjanak hozzá. A gyerek vérnyomásának helyes értéke általában nem határozható meg, mert ez függ egyrészt az életkortól, másrészt a testi fejlettségtől. Csecsemőknél például 90, később, 10 éves korban 110, majd 14 éves korban 120 a normális szisztolés érték.

Van megoldás

- Mi a teendő, ha már megállapították a magas vérnyomást a gyereknél?

- A kiváltó okot kell megszüntetni. Ha viszont nincs szervi elváltozás, akkor maga a magas vérnyomás tekinthető betegségnek, tehát azt kell kezelni. Kiváló gyógyszerek vannak forgalomban erre a célra, a gyerek kezelése ugyanazon elvek szerint történik, mint a felnőtté, de a gyógyszer lehet más és az adagolását is a gyerek korához, súlyához kell szabni. Emellett minden esetben ajánlott a mozgás, a sószegény, koleszterinszegény étkezés, az egészségkárosító életmód megváltoztatása.


Forrás: MTI
2009. 01. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés