2019. Augusztus 19. hétfő
Egyes Nagy-Britanniában kapható, kifejezetten babáknak szánt élelmiszerek valójában még egészségtelenebbek is lehetnek, mint a felnőtteknek szánt kekszek vagy hamburgerek – derült ki egy brit felmérésből.

Több mint száz, csecsemőknek és kisgyermekeknek készült élelmiszert vizsgált meg az egészséges gyermekkori táplálkozás érdekében kampányoló, több szervezetet tömörítő brit mozgalom, a Children’s Food Campaign (CFC). A vizsgált termékek közül több mint ötvenről derült ki, hogy az ajánlottnál több telített zsírt, sót vagy cukrot tartalmaznak.

gyermek, élelmiszer, babaétel

„A felmérés eredményei elkeserítőek.” – közölte Christine Haugh, a CFC szóvivője. Haugh elmondta, hogy számos, csecsemőknek és kisgyermeknek szánt ételt egészségesként hirdetnek, valójában azonban a cukor- és telítettzsír-tartalmat tekintve néhányuk rosszabb, mint a junk food (gyorsételek és félkész élelmiszerek).

A felmérés szerint a Heinz által gyártott Farley kétszersült 100 grammonként 29 g cukrot tartalmaz – vagyis a termék majdnem harmada cukor –, ami jóval több, mint egyes felnőtteknek szánt kekszek cukortartalma. A termék vitaminokkal és ásványi anyagokkal van dúsítva, és az elválasztáshoz ideális ételként hirdetik, már 4 hónapos babáknak is. A gyártó szerint a kétszersült a gyermekek tápanyagigényének megfelelően nagyon kevés zsírt tartalmaz, és egyáltalán nincs benne hozzáadott só. A Heinz egy másik termékében, egy sajtos kekszben a felmérés készítői több telített zsírt találtak, mint a McDonald’s sajtburgerében.

Egy másik gyártó, a Cow&Gate babakekszei a magas koleszterinszinttel és a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel összefüggésbe hozott transzzsírokat tartalmaznak. Az eredményekre reagálva a gyártó bejelentette, hogy beszünteti e termékeinek gyártását.


Forrás: Medipress/Vital
2009. 05. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés