2024. Április 19. péntek
Sok szigorú fogyókúra tiltja a tej és a tejtermékek evését, mondván, hizlalnak. A belőlük származó fehérjék azonban fontosak a szervezet számára, és egy tudományos vizsgálat szerint a fogyást sem hátráltatják.

Bruce Bailey, az amerikai Brigham Young Egyetem professzora és kollégái az elhízás kérdéseivel foglalkozó Obesity 2011 kongresszuson ismertették kutatásuk eredményeit, amelyben 180 egyébként egészséges, elhízott felnőttet vizsgáltak 36 héten keresztül. A résztvevők a vizsgálat első harmadában napi 1200 kalóriát tartalmazó étrendet kaptak, és ezt betartva súlyuk jelentősen csökkent. A következő 24 hétben következett a súlymegtartó fázis.

tej, fogyókúra

Ebben az időszakban a vizsgálati alanyokat véletlenszerűen két csoportba osztották. Az egyik csoport tagjai napi három-négy alkalommal kaptak tejterméket, a többiek legfeljebb néha, egyszer-egyszer ettek valamilyen tejes ennivalót, például joghurtot.

A vizsgálati időszak első harmadában nemcsak a résztvevők testsúlya, hanem az úgynevezett metabolikus szindróma többi összetevője is javult: csökkent a vérzsírok és a vércukor szinte, valamint a vérnyomás is, és összességében a diagnózis előfordulása 60 százalékban lett kisebb.

A következő hetekben a naponta ismételten tejterméket evő csoport valamivel több kalóriát vett magához, mint a tejterméket csak néha fogyasztók, ennek ellenére a testsúly- és az anyagcsereadatok nem változtak.

Bailey professzor és munkatársai tovább folytatják a vizsgálatot, hogy kiderüljün, a sovány tej vagy a különböző joghurtfélék miképpen illeszthetők be a fogyókúrás étrendbe.


Forrás: MTI
2011. 10. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés