2019. Október 18. péntek
Az ugandai elnök, Yoweri Museveni arra kéri az ország polgárait, tekintsenek el az udvariassági formuláktól, és ne rázzanak kezet egymással. Mindezt a nemrég az országban kitört, és eddig 22 halálos áldozatot követelő Ebola-járvány megfékezésének érdekében kéri az elnök.

„Az Ebola fizikai kontaktus útján terjed, ezért arra kérem országunk polgárait, hogy a járvány idején ne fogjanak kezet egymással” – nyilatkozta Mr. Museveni a New Vision nevű ugandai lapnak „Ez nem jelenti azt, hogy udvariatlannak kell lennünk egymással, ez közegészségügyi kérdés.

ebola járvány vírus uganda kézfogás fertőzés

A kormány adatai szerint a járvány kitörése óta összesen 101-en betegedtek meg, közöttük egy orvos is, aki nem sokkal ezelőtt elhunyt. Jelenleg 338 embert tartanak megfigyelés alatt, ők ugyanis olyan emberekkel voltak kapcsolatban, akik valószínűleg fertőzöttek. Az orvosok szerint az Ebola egy egyszerű kézfogás során is átterjedhet egyik emberről a másikra. A betegség emellett különböző testnedvek, például nyál útján terjed.

Kenyában, Ruandában és Kongóban különleges intézkedéseket vezettek be az Ugandából érkező utasok átvizsgálására. Bár az ugandaiak jelenleg még szabadon utazhatnak, az országban egyre nő a pánikhangulat.


Forrás: Medipress
2007. 12. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés