2017. Szeptember 21. csütörtök

A füstmentes dohánytermékek, mint a tubák és a rágódohány, bár kevésbé veszélyesek, mint a cigaretta, még így is közel 80 százalékkal növelik a szájrák kialakulásának esélyeit – olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási ügynökségének kiadványában.


A 11 különböző kutatás eredményeit összehasonlító elemzés során kiderült az is, hogy a dohányrágás és a tubák használata a nyelőcső- és hasnyálmirigy-daganatok kialakulásának esélyeit is mintegy 60 százalékkal növeli.

szárított dohány, szájrák, tubák

„Miután mostanában sokfelé hallhatjuk, hogy a füstmentes dohánytermékek mennyire károsak, úgy éreztük, szükség van egy átfogó tanulmány elkészítésére az ügyben”– nyilatkozta Paolo Boffetta, a WHO Nemzetközi Rákkutatási Ügynökségének epidemiológusa. „Összegyűjtöttük az összes idevonatkozó tanulmányt és kutatási anyagot, majd ezeket összevetve állapítottuk meg a füstmentes dohánytermékek egészségre való káros hatásait.”

A dohányrágás és a tubák használata szinte minden országban, nemtől, kortól, etnikai hovatartozástól és környezeti háttértől függetlenül igen nagy népszerűségnek örvend. Legtöbben az Egyesült Államokban, Svédországban és Indiában élnek ezekkel a termékekkel.

„Bár a dohányosok még mindig jobban járnak a füstmentes dohánytermékekkel, hiszen így legalább a tüdő érintettsége kizárható, azért nem ajánljuk senkinek a használatukat, hiszen ezek is igen nagy veszélyt jelentenek az egészségre” – nyilatkozta Boffetta.


Forrás: Medipress
2008. 07. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés