2019. Augusztus 20. kedd

A családon belüli erőszak az utóbbi időben nem feltétlenül lett több, inkább nagyobb nyilvánosságot kap és többen kérnek segítséget, a társadalmak pedig kevésbé tűrik el az extrém eseteket – mondta Temesvári Beáta pszichiáter szerdán Szegeden, a Szociális és Munkaügyi Intézet megbízásából a témában rendezett konferencia kapcsán az MTI-nek.


A szakember hangsúlyozta, hogy a családon belüli erőszak magában foglalja a fizikai bántalmazást, amibe beletartozhat a szexuális visszaélés, illetve akár a gyermek megölése is. Emellett jelen van a pszichés bántalmazás, ami a sértéstől a megalázásig terjedhet, de ide tartozhat az elhanyagolás, lekezelés is.

családjára kezet emelő férfi, családon belüli erőszak

Temesvári Beáta kiemelte: a helyzeteket súlyosbítja, hogy az áldozatok sokszor magukat hibáztatják a történtekért, miközben zsarolják vagy megfélemlítik őket. Ezekből a helyzetekből nehéz lelkileg menekülni, a fizikai bántalmazást tudják az áldozatok a legkönnyebben feldolgozni. Hozzátette, hogy sok esetben maguk a verést elszenvedők is bántalmazó szülőkké válnak. Gyakran azonosulnak az agresszorral, azaz megpróbálják felmenteni őt a cselekmény alól és találnak ideológiát arra is, hogy megérdemelték a jobbító szándékból történt erőszakot.

A kutatások szerint a nők az elsődleges célpontok, majd a gyermekek és az idősek következnek. Billus Daniella, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője előadásában elmondta: a probléma megoldására kríziskezelő hálózatot hoztak létre. A kilenc központba telefonos bejelentkezéssel juthatnak be az érintettek, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat értesítésével.

A házak egy hónapig fogadják a rászorulókat, és maximum egy hónapig lehet meghosszabbítani az ott tartózkodást. Ez idő alatt szakemberek foglalkoznak az érintettekkel, részt vesznek a munkában védőnők, rendőrök, önkormányzatok, illetve jogi képviselők. Tavaly a kilenc helyszínre több mint 1300-an jutottak be, a felvétel kilencvennyolc százaléka volt indokolt – mondta a szakember, hozzátéve: az érintettek közül egyre több a nagycsaládos.

Működik egy Krízisambulancia is, hiszen sokan vannak, akiknek a problémái pillanatnyi jellegűek és akik nem igényelnek azonnali kiemelést, de tanácsot és információt igen. A hálózatot folyamatosan bővítik a jövőben is, továbbá tervezik a intézmények korszerűsítését.

Új elem lesz a félutas kiléptető ház, amelyről három-négy helyen folynak már tárgyalások az országban, ezek általában a helyi önkormányzatok fenntartásában, minisztériumi támogatással valósulnak majd meg. A remények szerint jövőre beinduló programokkal az a cél, hogy előtakarékosság keretében, csúsztatott lakásbérlet fizetésével segítsenek megteremteni az újrakezdéshez szükséges feltételeket – tette hozzá Billus Daniella.

 


Forrás: MTI
2008. 09. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés