2024. Március 29. péntek
Egy nemrég végzett kutatás szerint a forró fürdő segíthet enyhíteni az autizmus tüneteit.

A vizsgálatok során már fél óra meleg vizes fürdő is segített időlegesen közösségképesebbé tenni az autista gyerekeket, akik a forró víz hatására még a cselekvések folyamatos ismételgetését is abbahagyták. A kutatóknak sikerült bizonyítaniuk továbbá, hogy egyes parazita férgek képesek lehetnek javítani az autista felnőttek állapotát is. A tudósok remélik, hogy ezek a szokatlan módszerek segíthetnek jobban megérteni az autizmust és felgyorsíthatják az új kezelési módszerek megjelenését. Nagy-Britanniában évente százból több mint egy gyerek születik autistaként, vagy valamelyik, az autizmushoz köthető rendellenességgel (például Asperger-szindrómával), ami a 30 évvel ezelőtti adatokhoz képest tízszeres előfordulást jelent. A tünetek esetenként változnak, de szinte mindegyik autista kisgyerekre jellemző, hogy problémái vannak a szociális interakcióval, a kommunikációval, és a legtöbben úgy érzik, hogy rutinszerű és folyamatosan ismétlődő cselekvésekkel tudják csak megnyugtatni magukat. A pácienseket általában beszéd-, viselkedés-, és egyéb terápiás módszerekkel kezelik. Bár a gyógyszerek segíthetnek az agresszióhoz és a hiperaktivitáshoz hasonló tüneteken, az autizmusnak ismert gyógymódja nincs.

A forró fürdős kísérlet alapját az a megfigyelés adta, ami szerint az esetek egyharmadában az autizmus tünetei láz hatására enyhülnek. Hogy többet megtudhassanak a jelenségről, az amerikai tudósok tíz gyereket kértek fel, hogy töltsenek el egy kis időt különböző hőmérsékletű vízzel teli kádakban, miközben a szüleik és egy orvos figyelemmel kísérik az állapotukat. Az eredmények szerint a 39 fokos vízben eltöltött fél óra jelentősen javította a gyerekek kommunikációs képességeit, valamint enyhítette a repetitív cselekvésre való igényüket. Ugyanakkor az ennél akár csak két-három fokkal hidegebb fürdővel már nem sikerült elérni ugyanezt a hatást. De vajon mi lehet ennek az oka? A szakértők szerint az egyik lehetséges magyarázat, hogy a forró víz olyan géneket kapcsol be, amik lenyugtatják a túlzottan aktív immunrendszert.

A kísérlet második szakaszában szintén az immunrendszert vizsgálták a tudósok, de ekkor már felnőttek és élősködő bélférgek segítségével. Bár ez elsőre furcsának tűnhet, korábban már sikerült más egészségügyi problémákat, például Crohn-betegséget is kezelni ilyen módszerekkel. A tíz autista felnőtt esetében hat hét alatt jelentős javulást sikerült elérni a bélférgek segítségével, amik valószínűleg bizonyos kémiai anyagok kiválasztásával segítenek lenyugtatni az immunrendszert. "Természetesen az autizmus rendkívül komplex betegség, így nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk ebből a két kísérletből, de annyiban mindenképp tanulságos lehet ez a két eset, hogy nem szabad semmiféle eshetőséget figyelmen kívül hagyni, ha a betegség kezeléséről van szó" - nyilatkozta Caroline Hattersley, az Autisták Országos Szövetségének munkatársa. Az Albert Einstein Orvostudományi Főiskola tudósai az American College of Neuropsychopharmacology éves konferenciáján számoltak be vizsgálati eredményeikről.


Forrás: Medipress
2013. 12. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés