2024. Március 29. péntek
Az asztma pszichológiai vonatkozásaira derített fényt egy kutatás, amely szerint nagyobb az asztma kialakulásának esélye azoknál a gyerekeknél, akik környezetében sok erőszakos esemény történik.

Az USA-beli Chicagóban élő, 9 év alatti gyermekeket vontak be kutatásukba Dr. Michelle J. Sternthal és munkatársai. A több mint kétezer gyermek szüleit a felmérés hat éve alatt összesen háromszor interjúvolták meg a lakókörnyezetükről és gyermekeik egészségi állapotáról.

asztma, erőszak

Az eredmények szerint az asztmára hajlamos gyermekek jellemzően erőszakos környéken élnek: az asztmás gyerekek 43%-ának lakókörnyezetében fordult elő súlyos erőszakos cselekedet. A kutatók megállapítása szerint a kisebb és közepesen súlyos erőszakos események 60%-kal növelik az asztma rizikóját az egészséges környezethez képest.

Az összefüggés más faktorok (etnikai hovatartozás, anyagi helyzet) figyelembe vételével is megmaradt. Sternthal szerint ez arra enged következtetni, hogy az erőszak maga is befolyásolja az asztmára való hajlamot, mivel a krónikus stressz és szorongás károsíthatja az idegrendszert és a szervezet természetes védekező képességét.


Forrás: Medipress
2010. 05. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés