2024. Április 19. péntek
Az alvásproblékmákkal küzdők hajlamosabb a szív- és érrendszeri betegségekre is, ezen pedig az altatószerek sem segítenek – mutatta ki egy széleskörű norvég kutatás, amelynek eredményei a Circulation című folyóiratban jelentek meg.

Lars E. Laugsand és munkatársai több mint 52 ezer norvég felnőtt nő és férfi 1996-1997 közötti, alvásra vonatkozó panaszait dolgozták fel. A vizsgált személyek az álmatlanság valamely formájával küzdöttek: vagy képtelen voltak elaludni altató nélkül, vagy gyakran felébredtek éjszaka, vagy fáradtan ébredtek minden reggel.

alvászavar, szívinfarktus

A 11 éves követés során az esetleges infarktus vagy hirtelen szívhalál bekövetkeztét, illetve az alvászavar hátterében álló pszichiátriai rendellenességeket (szorongás, depresszió) vizsgálták. Az adatok értékelésénél figyelembe vették az életkort, a családi körülményeket, az iskolázottságot, a vérnyomást és a testsúlyt, az esetleges cukorbetegséget, a testmozgást, sőt még azt is, hogy a vizsgált személy váltóműszakban dolgozott-e.

A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy aki a megelőző hónapban szinte soha nem tudott elaludni, 45 százalékkal esélyesebb volt a szívinfarktusra. A nyugtalanul alvók szívroham-kockázata 30 százalékkal, a reggelenként fáradtan ébredők rizikója pedig 27 százalékkal meghaladta meg az átlagnépességét.

Minél többféle alvászavarral küzd a páciens, annál nagyobb esélye volt az infarktus bekövetkezésének. "Az alvászavar egyáltalán nem ritka és jól kezelhető" – mondta a vizsgálat vezetője. "Fontos, hogy mindenki tisztában legyen az álmatlanság és a szivroham veszélye közötti összefüggéssel, és ha ilyen panasza jelentkezik, beszélje meg kezelőorvosával".


Forrás: MTI
2011. 11. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés