2020. Szeptember 22. kedd
Az alváshiány nem csupán nyűgössé teszi az embert napközben, de az anyagcsere-folyamatok lelassulása miatt könnyen súlygyarapodáshoz is vezethet, figyelmeztetnek európai szakemberek.

A svédországi Uppsalai Egyetem szakemberei 14 egyetemista fiút vontak be tanulmányukba, akik több napon át különböző alvásfajtákat próbáltak ki, a teljesen éberen töltött éjszakáktól kezdve a néhány órányi szundításon át egészen a normális alvásig. A szakemberek folyamatosan mérték a résztvevők által elfogyasztott ételek mennyiségét, vércukor- és hormonszintjüket, valamint az anyagcserearányukat.

alvás, alváshiány

A kutatók kimutatták, hogy már egyetlen alvás nélkül töltött éjszaka után is 5-20 százalékkal csökkent a légzéshez és emésztéshez szükséges energiaráfordítás mértéke egy végigaludt éjszakát követő reggelhez képest.

A kialvatlan fiatalok reggeli vércukorszintje mellett az étvágyképződés szabályozásáért felelős grelin, valamint a stresszt kiváltó kortizol hormon szintje is magasabb volt az éjszaka békésen szundikáló társaikhoz képest. A megnövekedett éhségérzet ellenére a résztvevőkugyanakkor nem ettek többet napközben.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az öt, vagy annál kevesebb órát alvó emberek jóval hajlamosabbak a súlygyarapodásra, valamint az elhízáshoz kapcsolódó betegségekre, így például a 2-es típusú cukorbetegségre. A megfelelő mennyiségű alvással tehát megelőzhető a súlyfelesleg felhalmozása – hangsúlyozta az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban ismertetett tanulmány vezetője, Christian Benedict. A szakemberek ajánlása szerint a felnőtteknek naponta hét-kilenc órát kell aludniuk.


Forrás: MTI
2011. 05. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés