A koleszterin és a magas koleszterinszint normalizálása
koleszterin, koleszterinszint, HDL, LDLA koleszterin szervezetünk számos biológiai működésében szerepet játszik. Fontos zsírféleség, mely lebomlása és átalakulása során energiát szolgáltat, egyes sejtek működéséhez tápanyagul szolgál, alkotórésze bizonyos hormonoknak és a vérnek is. A vérben keringő koleszterinmennyiség 80%-a a májban termelődik, mindössze 20%-a kerül szervezetünkbe a táplálékkal, mégsem elhanyagolható a helyes táplálkozás szerepe. A koleszterinszint növekedhet a kor előrehaladtával és a mozgásszegény életmód is emeli.
Gondoljunk a koleszterinszintünkre időben!
Túl magas vérszint esetén a koleszterin más vegyületekkel együtt felhalmozódik a kis és közepes artériák belhártyája alatt és így szűkíti az erek átmérőjét. A lerakódások miatt ezekben az erekben csökken a vérátáramlás, sőt el is záródhatnak az artériák. A lerakódások igen változatos panaszokat okoznak.
A probléma jellege attól függ, hogy milyen fokú érszűkület alakul ki, és melyik eret (ereket) érinti. Agyi keringési zavarok jönnek létre az agy és a nyak ereinek elzáródása során, a szív koszorúereiben kialakult érszűkület pedig erős, szúró mellkasi fájdalom formájában jelentkezik, s ha ugyanezen ér teljesen elzáródik, a végeredmény: szívinfarktus. Az sem ritka, hogy a lábszárfekélynek is ebben kereshetjük az okát.
Tudni kell még, hogy a koleszterin-anyagcserében létezik "jó" és "rossz" koleszterin. Mikroszkópos vizsgálatok alapján nevezték el egyiküket HDL-nek (High Density Lipoprotein), a másikat LDL-nek (Low Density Lipoprotein). A "rossz" koleszterin tehát az LDL lerakódhat az artériák belhártyája alatt, és súlyosbíthatja az ateroszklerózist, az érfal elmeszesedését, szűkületét. A "jó" koleszterin azaz a HDL az egyes vérzsírokat, az LDL-koleszterint kivonja a vérből, és visszaszállítja a májba. Az oda jutott koleszterinből többek között epesavak képződnek, amelyek a táplálék emésztését segítik elő.
A szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében ezért előnyös, ha a "jó" koleszterin (HDL) aránya nő, és a "rossz" koleszterin (LDL) csökken. Sokan csak akkor szereznek tudomást magas koleszterinszintjükről, ha már komoly tünetek jelentkeznek, a vér koleszterinszintjéről pedig egyetlen csepp vérből is tájékozódhatunk. A patikákban kaphatóak koleszterinmeghatározó készülékek, de a felkészült háziorvos sem nélkülözi ezt az eszközt.
Akkor jó a koleszterinszint....
Amennyiben az ön koleszterinszintje 5,2 mmol/l-nél alacsonyabb, akkor gratulálok, és kérem, hogy két éven belül ellenőriztesse újra! Éljen és étkezzen úgy, ahogyan eddig tette.
Az 5,2-6,5 mmol/l közötti érték határeset. Konzultáljon kezelőorvosával, de aggodalomra semmi ok.
6,5-7,8 mmol/l értéknél nagy a veszélye annak, hogy ön szív-érrendszeri betegségben megbetegedhet. Feltétlenül forduljon kezelőorvosához!
Először általában a vér összkoleszterinszintjét határozzuk meg. Ha az ön esetében a szív-érrendszeri megbetegedésnek egyéb rizikófaktorai is felmerülnek (pl. dohányzás, elhízás, mozgásszegény életmód, alkohol, stressz), akkor kezelőorvosa megvizsgálhatja a triglicerid, HDL- és LDL-értékeit is. Ezek alapján a kivizsgálást követően az orvos ellátja az esetleges életmódváltoztatásra vonatkozó tanácsokkal, vagy gyógyszert rendel.
Hogyan normalizálható a koleszterinszint?
Szigorú rendszabályok betartásával általában három hónapon belül látványos eredmény mutatkozik, ám ha ez nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor gyógyszeres kezeléshez kell folyamodni.
Az orotsavat tartalmazó magnéziumkészítmények kedvezően befolyásolják az érlemeszesedés által okozott szívés érrendszeri elváltozásokat, segítik a zsírtartalom normalizálását, a koleszterinszint csökkentését, a koleszterinfibrinogén arány javítását, a mészlerakódást okozó megnövekedett kalciumszint csökkentését, így elsősorban a szívinfarktus megelőzése szempontjából hasznosak.
A modern gyógyszereknek kevés mellékhatásuk van, s ha helyes életmódot folytatunk (dohányzás mellőzése, mozgás, egészséges étrend), máris sokat tettünk egészségünk megőrzéséért.
| ÉRTÉK | ÁLLAPOT | TEENDŐ |
| 5,2 mmol/l-nél alacsonyabb | normális | Két éven belül ellenőriztesse újra. |
| 5,2 - 6,5 mmol/l között | kissé magas | Konzultáljon kezelőorvosával! |
| 6,5 - 7,8 mmol/l között | magas | Nagy a veszélye a szív-érrendszeri megbetegedésnek. Feltétlenül forduljon orvoshoz! |








