2017. Március 28. kedd

tesztek

Vannak közöttünk olyanok, akik annyira kimerültek, hogy számukra már nem elég egy-két hét szabadság az „elemek újrafeltöltéséhez”. Ilyenkor beszélhetünk burnoutról, vagyis kiégésről. Az alábbiakban tesztelheti, hogy Ön mennyire veszélyeztetett illetve érintett.
A változó korba kerülő nők sokszor számos kellemetlenséggel járó testi-lelki tünetei között a szinte törvényszerűen elkezdődő csontritkulás egyre hatásosabban kezelhető, illetve megelőzhető. Tesztünkből megtudhatja, mekkora Önnél a csontritkulás kockázata.
Tesztünk segítségére lesz a kérdés megválaszolásában.
Vegye alaposan szemügyre színtesztünket!
Hogyan magyarázza önmagának a jó és a rossz eseményeket?
Gyakran előfordul, hogy a gyermekek érkeztével az addig oly forró kapcsolatból eltűnnek az intim pillanatok. Tesztünkből megtudhatja, mennyire fenyegeti boldogságát az elhidegülés!
A legjobb dolognak tartja amit ébren lehet tenni, vagy netán még az öltözködésével is igyekszik távol tartani magától e nem kívánatos eseményeket...?
A cukorbetegség egyre több embert érint. Kockázatfelmérő tesztünkből megtudhatja, hogy a veszélyeztetettek körébe tartozik-e. Válaszoljon kérdéseinkre a megelőzés érdekében!
A Velencei mór is tudja: a féltékenységnél alig akad hatalmasabb, pusztítóbb érzés. Tesztelje magát! Önt mennyire kerítette hatalmába a zöld szemű szörnyeteg?!
Amit eszel, olyan leszel! - tartja a mondás, s igaz, hogy egészségünk alappillére a helyes étkezés. Rövid tesztünk kitöltésével Ön is megtudhatja, táplálkozási szokásai védik egészségét, vagy épp aláaknázzák azt.




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés