2024. Április 18. csütörtök
A legfrissebb kutatás szerint a szülők közötti viták károsan befolyásolhatják a szülők és gyermekük viszonyát.

A Journal of Family Psychology szaklapban megjelent tanulmányhoz több mint 200 családban kérték meg a szülőket arra, hogy 15 napig vezessenek naplót. A szülők mindegyik nap végén kiértékelték házasságuk minőségét, és gyermekeikhez fűződő viszonyukat. Az eredményekből az derült ki, hogy azokon a napokon, amikor a szülők házasságában konfliktus vagy feszültség alakult ki, a szülő-gyerek viszony is feszültté vált. Ebben azonban jelentős eltérés mutatkozott az anyák és az apák között: a házastársi konfliktusok az anya-gyerek kapcsolatokat csak egy napig befolyásolta.

Ezekben a helyzetekben az anyák valójában kompenzáltak a házastársi viszonyban kialakult konfliktusért – magyarázta a tanulmány szerzője, Chrystyna Kouros, a dallasi Southern Methodist Egyetem munkatársa. „A rossz szülői magatartás valójában előre jelezte az anya-gyerek viszony javulását. Az édesanyák esetében tehát a konfliktus első napi átvitele csak rövidtávú. Nem úgy az apák esetében” – tette hozzá Kouros. „Az olyan családokban, ahol az anya depressziós, az apák hagyták, hogy a szülők feszültsége átcsapjon a gyerekekre is, így az apa-gyerek viszony még másnap is rosszabb volt.”

A kutatók szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy a szülők házastársi viszonya a szülők gyermekükkel fenntartott viszonyát is befolyásolja.


Forrás: Medipress
2014. 09. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés