2021. Február 26. péntek
Szívinfarktus után jobbak azoknak a nőknek a túlélési esélyei, akik mértékletes mennyiségben fogyasztanak alkoholt, akár csak heti néhány kortyot, mint azoknak, akik egyáltalán nem isznak alkoholt – állapították meg amerikai kutatók.

Közismert, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás kedvező hatású a szív-és érrendszerre, de a szívbetegség által már bizonyítottan érintett nőkre vonatkozó adatokkal a szakemberek nem rendelkeztek. Murray Mittleman vezetésével egy munkacsoport Bostonban azt vizsgálta, hogy a szívrohamot követően a nők fogyasztanak-e alkoholt és ennek milyen hatása van későbbi sorsukra.

szívinfarktus, alkohol, nők

Az infarktust megelőző tényezőkre vonatkozó nagy amerikai tanulmány adataiból a kutatók kiemelték a kórházból hazaengedett nőbetegek további sorsát illető eseményeket. A vizsgálatban 64 szívgyógyászati intézet heveny infarktus miatt kezelt 1253 nőbetegének csaknem húsz év alatt bekövetkező halálozását írták össze.

A vizsgált személyek 61 százaléka nem fogyasztott alkoholt, 22 százalék hetenként átlag egyszer ivott egy italt – egy deci bort vagy egy pohár sört –, hat százalék heti egy-három alkalommal ivott ennyi alkoholt, 11 százalék pedig heti három alkalommal, vagy még gyakrabban.

A kutatók a statisztikai értékelés során figyelembe vették a nők társadalmi-gazdasági körülményeit, életkorát és egyéb adatait is és azok ismeretében számolták ki az alkohol fogyasztásától függő halálozás kockázatát. Meglepetésükre azt találták, hogy a halálozás esélye az alkoholt egyáltalán nem fogyasztókhoz képest 34 százalékkal volt kisebb azoknál, akik hetenként akár egynél is ritkábban, de ittak valamilyen szeszes italt.

A hetenként egy-három italt fogyasztók halálozási kockázata 35 százalékkal volt alacsonyabb, mint az absztinenseké, az ennél több szeszt fogyasztók is 29 százalékkal ritkábban haltak meg az infarktust követő korai években, mint azok, akik soha nem nyúltak a pohárhoz.


Forrás: MTI
2011. 12. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés