2024. Április 19. péntek
Hatékonyabb a gyerekek anyanyelvi fejlődése szempontjából az alvás előtti beszélgetés, mint a meseolvasás – vélik amerikai szakemberek. Még ha a kisgyermekek nem is tudnak szavakat formálni, egyszerű válaszaik egy beszélgetésben segítik őket a nyelvi készségeik fejlődésében.

A szülők generációk óta olvasnak meséket a gyerekeknek, gyakran csak azért, hogy a kicsik elaludjanak, vagy az érzelmi kötelék kialakításáért. A versenyorientált szülők, akik minél több tanulmányi előnyhöz kívánják juttatni gyermeküket, gyakran körültekintően olyan könyveket választanak, amelyek segítségével a gyerekek hamarabb tanulnak meg beszélni vagy gyorsabban olvasni – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

mese, beszélgetés, beszédfejlődés

A Kaliforniai Egyetem kutatója, Frederick Zimmerman és munkatársai által végzett kutatás azonban kimutatta, hogy egy jó kis beszélgetés a gyermekkel hatszor hatékonyabb, mint a meseolvasás.

A szakemberek kétszázhetvenöt olyan családot vizsgáltak, amelyben négyévesnél nem nagyobb gyereket nevelnek. Felmérték, mennyit beszélnek hozzájuk a felnőttek, más gyerekek, és mennyi szöveget hallanak a televízióból. A kutatók tesztelték a gyerekek a nyelvi eredményeit, vagyis azt, hogy milyen jól tudtak beszélgetni vagy magukban beszélni a korai éveikben.

A beszélgetésben gyakrabban részt vevő gyerekek eredményei hatszor jobbak voltak, mint azokéi, akiknek inkább meséltek szüleik. Nagyobb szókinccsel rendelkeztek és kevesebb hibát vétettek, valószínűleg azért, mert beszélgetéskor a felnőtt ki tudja javítani a nyelvtani hibákat.

Azok a gyerekek, akik sokat néztek tévét, nem mutattak javulást nyelvi készségeikben, de a közhiedelemmel ellentétben negatív hatásokat sem észleltek náluk.

A kutatók szerint gyerekek naponta átlagosan 400 apróbb "beszélgetésben" vesznek részt, amibe érdemes őket bevonni, hogy fejlődjön beszédkészségük. A szülők ezeket az alkalmakat kihasználhatják a hibák javítására és új szavak bevezetésére is.


Forrás: MTI
2009. 07. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés