2024. Március 28. csütörtök

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Az életmódváltáson gondolkodóknak nemcsak azt érdemes megfontolniuk, hogy mit egyenek, hanem azt is, hogy mikor – olvasható a Science című szakfolyóiratban, miután a San Diego Állami Egyetem munkatársai kimutatták: a jól időzített étkezés védő hatással van a szívre.


Korábban már sikerül bebizonyítani, hogy azok, akik inkább a nap későbbi szakaszában, illetve este falatoznak, nagyobb eséllyel lesznek szívbetegek, mint akik korábbra időzítik a legnagyobb étkezéseket. Girish Melkani, Satchidananda Panda és Shubhroz Gill kísérletük során a kéthetes gyümölcslegyek egyik csoportját, hogy folyton előttük hagyta az ételt, míg a többiek csak napi 12 órán keresztül csemegézhettek. Eközben rögzítésre került a rovarok bioritmusa, étkezése, alvása és szívének állapota.

Szív étkezés

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Három hét után világossá vált, hogy a csak 12 órán át táplálkozó legyek jobban aludtak, kevesebbet híztak, ráadásul a szívük is egészségesebb volt, mint az időkorlát nélkül majszoló társaiknak. A különbség öt hét múltán is megmaradt. „A legelső kísérletek alkalmával, amikor öthetes legyeket hasonlítottunk össze ugyanilyen módon, az étkezéseket 12 óra alatt letudó példányok szíve olyan jó állapotban volt, hogy hirtelen azt hittük, véletlenül háromheteseket használtunk fel a vizsgálathoz. Néhányszor meg kellett ismételnünk a kísérletet, hogy meggyőződjünk az átütő hatásról” – magyarázta Gill. Fontos eredmény, hogy az időkorlátos táplálkozás nemcsak a fiatal legyek számára volt hasznos, hiszen az idősebbek szíve is egészségesebbé vált ennek hatására. A gyümölcslegyek átlagos élettartama nagyjából 30 nap.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés