2024. Április 18. csütörtök
A rövid láb az Alzheimer-típusú elbutulás (demencia) eddig nem ismert kockázati tényezője lehet, amerikai kutatók ugyanis összefüggést véltek felfedezni a láb hossza és a szellemi képességek között.

Az American Academy of Neurology című folyóirat tanulmányában ismertetett kutatásban több mint háromezer, átlagosan 72 éves ember kar- és lábhosszát mérték meg, valamint felvételeket készítettek agyukról, értelmi funkcióikat pedig pszichológiai tesztekkel vizsgálták. Az eredmények szerint kisebb eséllyel alakul ki az Alzheimer-típusú elbutulás azoknál, akiknek hosszabb lábuk és nagyobb kartávolságuk van.

elbutulás

Persze felmerült a kérdés, hogy mi állhat a meglepő eredmények hátterében. A kutatók úgy vélik, hogy a rövidebb végtagok az elégtelen gyermekkori táplálkozás következményei, ami kihat az agy fejlődésére, a későbbi életszakaszokban pedig az elbutulás kockázatára.

Ennek ismeretében a megelőzésre is lehetőség van: a gyermekek számára változatos étrendet kell biztosítani, ami sok zöldség-gyümölcs, telítetlen zsírsavakban gazdag magvak, olívaolaj és halak fogyasztását jelenti. Az ilyen étrend ráadásul nem csak a későbbi elbutulás kockázatát csökkentheti, de az elhízásét is, amit szintén a demencia kockázati tényezőjeként tartanak számon.


Forrás: Medipress
2010. 11. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés