2019. Augusztus 25. vasárnap
Hatvanévesen adott életet a héten mesterséges megtermékenyítéssel fogant ikreinek egy kanadai asszony, miután évtizedekig hiába álmodozott gyermekáldásról, jelentette a CBC csatorna csütörtökön.

Ranjit Hayer kisfiai kedden reggel születtek császármetszéssel, hét héttel a kiírt időpont előtt egy calgaryi kórházban. Az asszony az intenzív osztályon lábadozik, míg az ikrek speciális ellátást kapnak. Hayer egyike a legidősebb kanadai szülő nőknek. Férje és ő nagyon vágytak gyermekekre. „Teljes szívemből kívántam. Szerettem volna egy gyereket” – mondta el kórházi ágyán Hayer a CBC-nek egy pandzsábi tolmács segítségével.

ikrek, mesterséges megtermékenyítés

Az elmúlt évtizedekben történt három vetélést követően a házaspár egy indiai orvoshoz fordult, hogy végezze el a mesterséges megtermékenyítést, ám az lelépett a pénzükkel. Később egy kanadai szülész-nőgyógyász a méh problémáját diagnosztizálta Hayernél, aki azonban egy elvégzett műtét után sem tudott teherbe esni.

A házaspár évekig spórolt egy újabb mesterséges megtermékenyítésre, azonban ekkor már Kanadában Hayer előrehaladott életkorára hivatkozva elutasították őket. Kanadában 45-50 év a mesterséges megtermékenyítés felső korhatára. Ekkor visszatértek Indiába, hogy adományozott petesejtek segítségével végezzék el a beavatkozást, amely sikerrel járt.

Az ügy még Hayer orvosában is etikai aggodalmakat kelt. „Nagyon sokat tudunk tenni, azonban a kérdés az, hogy meg kell-e tennünk pusztán azért, mert képesek vagyunk rá – mondta el Colin Birch szülész, rámutatva arra a problémára, hogy a szülők esetleg nem tudják majd felnevelni a gyermekeiket. Nem tudom elképzelni, hogy 65 évesen két, vadul futkározó ötévesem legyen. Ehhez rengeteg energiára van szükség.”


Forrás: Medipress
2009. 02. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés