2020. Január 23. csütörtök

válaszok: párkapcsolati tanácsadás

Máriás Móni párkapcsolati tanácsadó válaszol


Nehezen tolerálom párom lányainak viselkedését
Egy 34 éves nő vagyok, van egy nyolc éves lányom. Két éve új párkapcsolatban élek, ami felhőtlennek sajnos nem mondható, mivel páromnak előző házasságából kifolyólag anyagi gondjai származtak. Gazdag családban élt, ahol a szülők, irányítottak mindent. Az öregeknek van három lányuk. Egy telken három házban laknak. Két lányukkal ugyanaz történt, férjhez mentek, a férjeik segítettek a házakat átépíteni, születtek gyerekek is. Miután minden elkészült, a két lány pár év különbséggel elvált, a férjeiket kidobták, kisemmizték. Innen az anyagi gond. De a fő problémámat nem is ez okozza, hanem a gyerekei. Eleinte még szerettem őket, a lányom és az ikerlányok közt 2 év korkülönbség van. Elég jól kijöttek egymással, de sajnos úgy egy éve kb. már egyre rosszabb a viszonyuk. Az egyik lány nagyon problémás, szerintem pszichológushoz is el kéne vinni, éjjel még itt-ott bepisil, folyton beteg, kezét töri háromhavonta, nem eszik rendesen, undokul viselkedik mindenkivel, olyan mint egy gonosz gyerek. Sajnos az anyja nem tesz semmit, pedig otthon is vannak vele gondok, apja meg nem tehet semmit. Most szét is választották az ikreket, külön iskolába kezdtek járni.
De térjek a lényegre. Én szeretném őket továbbra is szeretni, mint azelőtt, de nem tudom. Minél tovább, annál nagyobb ellenszenvet érzek irántuk, idegesítenek, nem tudom őket elviselni. Apjukat állandóan ugráltatják, kihasználják, és folyton azzal dicsekszenek, hogy mit kapnak otthon, anyjuk mit vett magának, stb. Apjuk meg csak „van“, elfelejtik a szülinapját, csak akkor telefonálnak neki ha szükségük van valamire, pedig telefonjukat az apjuk vette, nem tisztelik, nem fogadnak szót, úgy viselkednek a lakásomban, mintha minden az övék lenne, nem kérdeznek semmit, automatikusan elveszik amit akarnak, a lányom szobáját sajátjuknak tekintik, egyszóval neveletlen gazdag gyerekek. Miután hazamennek, én már annyira feszült és ideges vagyok, hogy rendszeresen összeveszünk a párommal. Másnap rettenetesen szégyellem magam, hogy ilyen ostoba voltam. Most például azért szóltam rá, hogy miért kínálja a gyerekeit abból a süteményből, amit még az én lányom meg se nézett, az ikreknek meg van otthon akármennyi, ők semmiben sem szenvednek hiányt.
Szeretném ezt megváltoztatni, nem akarok így hozzáállni a dolgokhoz! De sajnos nem tudok, ha elborul az agyam, nem tudom mit cselekszem, mit mondok. Nem szeretném emiatt elveszíteni őt, pedig most már közel álltam hozzá. Neki mégiscsak a gyerekei, akármilyenek is. Mit tanácsol, hogy változzak meg, hogy változtassam meg a gondolataimat?



Kedves Asszonyom!
Úgy gondolom, először párjával kellene beszélnie gondjairól. Javaslom, ne minősítse a kislányokat, hanem közösen jelöljék ki azokat a határokat, ameddig a gyerekek (öné és párjáé!) elmehetnek. Beszéljék meg, mit szabad, és mit nem szabad önöknél!
Amúgy ez a helyzet a párjának a legnehezebb. Ő már úgy érkezett kettejük kapcsolatába, hogy a múltja elkísérte. Neki is fájhat gyerekei viselkedése, de értesse meg vele, hogy sem önmagán, sem a lányain nem segít, ha mindent megenged nekik. Ezért is kell önöknek közösen meghatározniuk, mi az, ami az önök számára elfogadható, és mi az, ami már nem! Gondoljon arra is, hogy a lányoknak milyen fájó lehet, hogy édesapjuk egy másik kislány apukájaként él. Bizonyára irigyek és féltékenyek, emiatt viselkednek gonosz manók módjára.
Ez a helyzet mindannyiuk számára nagyon nehezen kezelhető, de csak Ön lehet alkalmas arra, hogy helyesen kezelje a felmerülő problémákat. Érezze át párja fájdalmasan nehéz helyzetét, és szánja, szeresse őt és kellemetlen gyermekeit!
Máriás Móni




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés