2019. November 17. vasárnap

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


“A férjemnek soha nem volt jó a szex”

Tisztelt Doktor Úr!

Segítségét, tanácsát szeretném kérni párkapcsolati problémámban.
Kicsivel több mint 10 éve vagyunk házasok, és az utóbbi fél évben rájöttem, hogy párom egy korombeli nővel beszélget, telefonálgat. Más nem történt. Később észrevettem, hogy a neten keresgélt hivatásos k-at,, de állítása szerint soha nem ment el hozzájuk. Rengeteg beszélgetést követően azt mondta, hogy mindezt azért tette, mert velem a szex soha nem volt jó. Azért nem, mert folyton szorongott, hogy férfiként tud-e teljesíteni, ki tud-e elégíteni. Kezdettől fogva egy-két percen belül bekövetkező magömlése van, aztán rohan el még az ágy közeléből is. Elmondása szerint azért mert csak a kudarcát gyarapította, és utálja magát. Ilyen hülyeséget nem is hallottam, mert ha annyira érdekelné hogy jó volt-e nekem, akkor vagy előtte, vagy utána fordított volna figyelmet rám. Mind nekem, mind neki első szerelem ez a kapcsolat, első partner.

A mindennapokban úgy érzem nagyon szeret, soha nem mondana rám egy rossz szót sem, mindent megad nekem, és a gyerekeknek. Én nagyon szerelmes voltam belé, és most is szeretem. Legtöbb együttlétünket az évek során én kezdeményeztem, és soha nem érdekelt az hogy volt-e vagy se orgazmusom. Az se nagyon érdekelt, hogy hamar ment el. Ebből ő generált szorongást, és problémát. Nem teljesen tudom megérteni a férfi lelket, de én akkor sem folyamodtam volna ahhoz, hogy belebonyolódjak majdnem valami kétes kapcsolatba azért, hogy meglássam, érzelmek nélkül hogy megy... Azt mondta, szégyellt erről beszélni velem, pedig én megértettem volna. Bevallotta, hogy többször pornót néz/ett, és arra izgul, meg önkielégít. Ezt is elképesztőnek tartom, mert én bármit megtettem volna neki.

Igazából nagyon megrendült a bizalmam, válni akartam. Rettentő állapotba kerültünk mindketten, és nem akart elengedni. Sírva kért, hogy maradjunk együtt. Pedig meg lehet érteni engem is. Egy ember, akit évekig istenítettem, akinek mindent megadtam az ennyire megalázott. Nem tudom igaz lehet-e hogy egy férfi ennyit szorongjon a feleségével való szextől, és csak akkor legyen jó neki, ha mással csinálná. Hová tegyem azt a kijelentését, hogy valami mindig hiányzik neki, mikor együtt vagyunk? Ha nem érzi a szerelmem, akkor mit tudok még adni neki ezen kívül? Elég aktív vagyok az ágyban, rengeteg ötlettel, vággyal, de ezeket rendre leépíti , elutasítja.

Talán mégis elváljak tőle? Hogyan lehet így egy életet leélni, és várni, hogy egyszer majdcsak jobb lesz a szex velem...? Minden egyéb tette és szava azt bizonyítja hogy szeret. Szeret velem lenni, sok közös programunk van. Én sem nagyon tudnék nélküle élni, ő az igazi szerelmem az életemben. De nem tudom hogy miért csinálja mindezt, lényegében már vagy 8 éve.

Kérem segítsen tisztán látni!
Nagyon köszönöm válaszát!
Tisztelettel:

lumen



Kedves lumen, vegye észre, a férje az, aki folyamatos megaláztatásban él már sok éve. Igen, igaza van, hibázott, hogy nem fordult Önhöz, hanem egyedül kapkodott fűhöz-fához, inadekvát, kétségbeesett "megoldásokhoz" Sok ilyen esetet láttam már. Önnek biztosan furcsa, hogy Önnél nem (nagyon) kezdeményez, "menekül" az ágyból, viszont ott a pornó, a prosti... De gondoljon csak bele, Ön előtt, aki élete szerelme, folyamatosan "leég", súlyos megaláztatást él át ezekkel az "egypercesekkel" – ez így van akkor is, ha Ön soha nem szólt egy rossz szót sem, sőt... De nyilván észlelte a férje, hogy nem tudja Önt kielégíteni, stb.

A személytelen pornózás, profik keresése, nem túl fontos külső kapcsolat lehetőségével játszadozás mind olyan helyzetek, amelyekben nincs, vagy sokkal kisebb a "leégés" veszélye, nincs, vagy nem számít különösebben a megaláztatás, hiszen ha "égek" is, becsapom az ajtót magam után és eltűnök. De Önnek másnap reggel is a szemébe kell néznie, a jelenléte folyamatosan emlékezteti a férjét arra, hogy ez az a nő, akit nagyon szeretek és akit nem tudok az ágyban boldoggá tenni... Sok férfiban tudatosan-tudattalanul az is ott dolgozik, hogy hátha egy profi - legyen az valóban hivatásos, vagy sem - majd megtanít és aztán majd otthon is megmutatom, mit tudok...

Az ilyen személytelen, illetve nem különösebben fontos személyekkel ez a tanulási folyamat lelkileg könnyebb lehet, mert lehet nyugodtan ügyetlenkedni, nem kell teljesíteni, stb. Bizonyára Önnek is van számos olyan tapasztalata, hogy valami olyan tevékenykedés során, ami egyébként "rutinból" könnyedén ment, mégis elbizonytalanodott, szorongott, talán el is szúrta a dolgot amiatt. mert Önnek fontos valaki előtt kellett megmutatnia, mit tud... A mindig kitűnően sikerülő almáspitéje odaégett, szétesett, mert a közismerten jó szakácsnő de kissé kritikus anyósa első látogatására sütötte (volna) :))

Nem gondolom, hogy a válás lenne a megoldás. korai magömlés az esetek elsöprő többségében jelentően javítható. A férfiak általában - többek között éppen az ostoba, de igen elterjedt:) férfiúi büszkeség miatt - elég nehezen fordulnak szexuális problémáikkal szakemberhez, hozzám is gyakran a barátnő, a feleség cibálja el őket. Ha a férje magától nem hajlandó szakemberhez fordulni, fogja meg szépen és vigye el Ön. Ha erre nem lát esélyt, akkor Ön keressen föl egy szakembert és aztán mondhatja a férjének, hogy a szakember azt üzeni, csak akkor tud segíteni, ha ő is eljön. Erre egy valóban szerető partner már ritkán mondja, hogy nem hajlandó segíteni.

Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés