2019. Augusztus 18. vasárnap
A szoptatás időtartama központi kérdés a kismamák körében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján az újszülöttet hat hónapig kizárólag anyatejjel kell táplálni, amit az EU tagállamainak 65 százalékában követnek is, ám brit kutatók szerint a hozzátáplálást már korábban érdemes elkezdeni.

Mary Fewtrell, a University College London orvoskutatója és kollégái olyan elemzést tettek közzé a British Medical Journal című folyóiratban, amely szerint a széleskörűen elfogadott ajánlás nincs kellőképpen alátámasztva, ezért ideje azt újraértékelni. A kutatók szerint az iparilag fejlett államokban a csecsemőket már a negyedik hónaptól kezdve tanácsos az anyatejen kívül más élelmiszerekkel is táplálni.

szoptatás, hozzátáplálás

Tanulmányuk okaként egy, az elmúlt években megfigyelhető trend szolgált, miszerint a hozzátáplálás kezdete egyre inkább későbbre tevődik. Számos tanulmány elemzésekor ki is derült, hogy azok a babák, akiket több mint négy hónapig kizárólag szoptattak, hajlamosabbak lettek az allergiára és a vashiányra. A kutatók további érve, hogy a pépes ételek korábbi bevezetése jobban felkészíti a csecsemőket a többi élelmiszerre, például a zöldségekre.

A kevésbé fejlett országokra ugyanakkor nem érvényes a megállapítás, ott ugyanis a kizárólagos szoptatással előzhetők meg leginkább a szennyezett ivóvízből és élelmiszerekből eredő megbetegedések.

Más szakértők kétkednek a tanulmány hitelességében. Janet Fyle, a brit védőnők egyesületének tagja úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy négy hónapra korlátozni a szoptatás idejét visszalépés lenne, és a bébiételgyártók kezét véli a háttérben felfedezni. A négy szerző közül hárman ugyanis már dolgoztak a bébiételipar tanácsadóiként, vagy kaptak onnan kutatási pénzeket.

A német szoptatásvédelmi bizottság is hasonlóan áll az ügyhöz, bár nem követi szigorúan a WHO ajánlását. Szerintük az első félévben szoptatni kellene a babákat, aminek legalább az ötödik hónap elejéig kizárólagosnak kellene lennie, még az allergiára fokozottan hajlamos gyermekek esetében is.

Végső soron a brit orvosok is a hozzátáplálás elkezdéséről beszélnek, nem a szoptatás abbahagyásáról. „A pépes ételek bevezetését követően – amelyre legkésőbb a második életév elején sort kell keríteni – is ajánlott tovább szoptatni a csecsemőket. A szoptatás idejét anya és gyermek együtt határozzák meg” – írják a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint.


Forrás: MTI
2011. 01. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés