2024. Március 28. csütörtök
Tennivalók, elsősegély -  Vérzéstípusok -  A sebkötözés kelléktára
A nyílt seb gyors és szakszerű ellátásra szorul, hiszen nyitott kapu a baktériumok számára. Segíteni csak az tud, aki nem esik pánikba, és tudja, mi a teendő. Otthoni "patikánkban" nem árt szétnézni, vajon minden rendelkezésünkre áll-e a gyors elsősegélynyújtáshoz.

Attól függően, hogy mi váltotta ki a sérülést, beszélhetünk zúzott (tompa tárgy), vágott, metszett (éles eszköz), szúrt (hegyes eszköz), szakított (hegyes, éles tárgy), harapott és lőtt sebekről. Nagyon nehezen gyógyul a zúzott seb, hiszen sok-sok sejt esik áldozatul a seb környékén, a legvérzékenyebb viszont a metszett, vágott seb. A fertőzésveszély szempontjából a lőtt és harapott sebek "vezetnek".

nyílt sebek, seb

Tennivalók, elsősegély

A három legfontosabb teendő: a vérzéscsillapítás, a fertőzésgátlás, és a fájdalomcsillapítás.

Először is ültessük vagy fektessük le a beteget, majd távolítsunk el, illetve lazítsunk meg minden olyan ruhadarabot vagy tárgyat, amely a seb környékét szorítja. A sebben levő idegen testet csak akkor szabad eltávolítani, ha a sebből kiáll, és anélkül, hogy a sebhez hozzá kellene nyúlni, könnyen kiemelhető. A testüregbe hatoló és onnan kiálló tárgyat (lécet, vasdarabot stb.) csak szakembernek szabad eltávolítani, mert a szakszerűtlen eltávolítás súlyos, másodlagos sérüléseket okozhat!

A seb környékét fertőtleníteni kell, erre kaphatóak vény nélkül is készítmények a gyógyszertárakban. Ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön a sebbe a fertőtlenítő folyadékból; ugyancsak nem szabad vízzel sem kimosni! A seb környékét 3-4 centiméter szélességben ecseteljük, figyeljünk arra, hogy az ecsetelő mozgás a sebszélektől kifelé irányuljon. Ne tegyünk a sebre hintőport vagy kenőcsöt, mert jelentősen nő a fertőzés veszélye!

Vérzéstípusok

Meg kell állapítanunk a vérzés típusát, és a kötést ennek megfelelően kell elkészítenünk.

Hajszáleres vérzésnél a vér lassan szivárog. Ilyenkor fedőkötést kell alkalmazni. A fedőkötés elkészítése: rögzítsünk steril gézlapot gézzel vagy ragtapasszal a sérült felületre.

Gyűjtőeres vérzésnél a vér sötétebb színű, lassan csordogál a sebből. Nyomókötést kell elhelyezni. A nyomókötés elkészítése: steril gézlapok közé tett "gézgombóc", steril vatta vagy gézlapköteg rögzítése gézzel és/vagy ragtapasszal.

Az ütőeres vérzésnél a vér élénkpiros, a szívműködés ütemében fecskendezve tör elő. A jelentősebb vérveszteség elkerülésére a sérült eret csonthoz szorítva rögzítjük, ezt követően nyomókötést alkalmazunk. A seb ideiglenes ellátása után forduljunk szakorvoshoz! Ha a seb erősen szennyezett vagy mély, akkor érdemes tetanusz elleni védőoltást kérni. Bár ebből már gyermekkorban megkapjuk az elsőt, de ez nem jelent egy életre szóló védelmet. A sérülés időpontjában újabb (emlékeztető) oltás szükséges, amennyiben a beteg nem kapott ilyet egy éven belül.

A sebkötözés kelléktára

A kisebb-nagyobb sérülések otthoni ellátása csak akkor lehetséges, ha a "házi patikánk" is felkészült rá. Ezért legyen otthon: jódpárna, steril mull-lap (6 cm-es), steril mullpólya (6 cm-es, 10 cm-es), ragtapasz, gyorstapasz, sebvédő spray, steril vatta, gyorskötöző csomag, kisolló, biztosítótű, érelszorító heveder, alkohol vagy fertőtlenítőszer a sebkörnyék fertőtlenítésére.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés