Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Itt hajtották végre az ország első keresztdonoros veseátültetését

Az országban elsőként hajtottak végre keresztdonációs veseátültetéseket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) sebészeti klinikáján

Közleményükben azt írták, hogy az élődonoros vesecsereprogram keretében két nő kapott új vesét a PTE Klinikai Központjának Sebészeti Klinikáján végrehajtott műtétek során, ami mérföldkőnek tekinthető a magyar szervátültetésben. Kitértek arra, a keresztdonáció egy lehetőség azoknak a veseátültetésre váró betegeknek, akiknek van élő donoruk, de az átültetést immunológiai vagy más orvosszakmai okból nem lehet elvégezni. Tekintettel a szervátültetés szükségességére és az élő donor felajánlási szándékára, 2014 óta Magyarországon jogszabály biztosítja a lehetőséget hasonló helyzetben lévő párok felkutatására. Így a donorvesék cseréjével az átültetések sikeresen elvégezhetők, s ezzel a megoldással kettő vagy akár több veseátültetés is elérhetővé válik, valamint a donorok közvetett segítségnyújtása is megvalósulhat - írták. Felidézték, hogy Az Országos Kórházi Főigazgatóság kezdeményezésére az Országos Vérellátó Szolgálat koordinációjával a négy magyarországi vesetranszplantációs centrum egységes programot dolgozott ki a hatályos jogszabályoknak megfelelően, ami egyenlő esélyeket biztosít minden, a programba önként belépő beteg számára. A 2024 nyarán indult "élődonoros vesecsereprogram" keretében a régióban élő két házaspár között kaptak a szakemberek szakmailag elfogadható párosítást, s ennek révén vált lehetővé, hogy a házaspárok férfi tagjai odaadhatták veséjüket a másik pár női tagjának. A transzplantációkat követően a vesék működése azonnal megindult, mindkét beteg és donoraik is jól vannak, s várhatóan néhány nap múlva mindannyian hazamehetnek - olvasható a közleményben.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/itt-hajtottak-vegre-az-orszag