Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Lehet, hogy ezek miatt nem tud fogyni?

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A túlsúly igen komoly népegészségügyi probléma, mely számtalan betegség kialakulására hajlamosít. Sajnos a legtöbben belenyugszanak a helyzetükbe, és egy-egy sikertelen diéta után elkönyvelik, hogy nem képesek változtatni. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, a Budai Endokrinközpont obezitológiával is foglalkozó endokrinológusa, elmondja, milyen vizsgálatok szükségesek akkor, ha valakinek nem sikerül leadni a súlyfeleslegét.



Pajzsmirigy hormonok

A pajzsmirigyzavarok gyakori problémának számítanak. A szerv alulműködése lassú anyagcserével jár, így a benne szenvedők sokszor tapasztalják, hogy híznak normál étkezés mellett, illetve nem képesek leadni a súlyfeleslegüket. Sajnos, ha valaki fogyni szeretne, gyakran nem tudja, hogy induljon el, ahogy azt sem, mit tegyen, ha nem sikerül a leadni a felesleges kilókat.

Ilyen esetekben érdemes megnézetni többek között a pajzsmirigy funkcióit, hiszen sokszor előfordul, hogy a sikertelen fogyókúra hátterében pajzsmirigy alulműködés áll. Ezt a TSH T3, és a T4 értékek ellenőrzésével lehet megállapítani. Amennyiben kiderül, hogy ez a probléma, úgy gyógyszeres terápiára van szükség, hogy megfelelő mennyiségű pajzsmirigy hormon álljon rendelkezésre. Ezáltal az anyagcsere ismét felgyorsul (pontosabban normalizálódik), így a súlyfelesleg is könnyebben eltűnik.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

Megnézem a légkeveréses halogén főzőkészüléket >> [1]

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Inzulin, glükóz

Az inzulinrezisztencia (IR), a prediabetes (IFG, IGT), valamint a 2-es típusú cukorbetegség is okozhat elhízást, fogyásra való képtelenséget. Hogy kiderüljön, fennáll-e valamelyik állapot, ahhoz OGTT (cukorterheléses) vizsgálatra van szükség (lehetőleg 3 pontosra: 0,60, 120 perces). Megfelelő terápia nélkül a túlsúlytól nem lehet tartósan megszabadulni, főleg azért, mert egy ördögi kört generál, hiszen minél nagyobb az súlytöbblet, az értékek annál inkább romlanak, melyek hatására fokozódik a zsír lerakódás. Kevésbé súlyos esetben a kezeléshez elegendő lehet az életmódterápia (személyre szabott diéta, rendszeres mozgás), ám ha az értékek megkívánják, gyógyszerre is szükség lehet, diabetes esetén pedig az inzulinterápia a szóba jöhet.

Ösztrogéndominancia

Az ösztrogén amellett, hogy igen fontos női nemi hormon, zsírraktár is egyben- tehát, ha ösztrogéndominancia áll fenn, akkor az elősegíti a zsírpárnák keletkezését (melyek szintén ösztrogén raktárak lesznek). A probléma nem csak túlsúlyt, hanem meddőséget, vérzészavarokat, miómát, migrént, PCOS-t is okozhat. Ekkor az ösztrogénhatású élelmiszerek (pl. Szója) kerülése mellett progeszteronpótlásra van szükség- mondja dr. Mutnéfalvy Zoltán, a Budai Endokrinközpont obezitológiával is foglalkozó endokrinológusa.

A szakember végül hozzátette, hogy jelenleg két fogyasztószer is rendelkezésre áll, ha mégsem endokrin betegség okozná az elhízást, vagy ha a betegségek kezelése ellenére nem éri el a kívánt eredményt. Összegezve tehát, első lépésben fel kell mérni a hormonháztartást, majd annak tudatában szükséges kialakítani a személyre szabott életmód és az esetleges gyógyszeres kezelést.

Túlsúly okozta gyakori szövődmények

• magasvérnyomás

• szívbetegségek

• zsírmáj

• érrendszeri betegségek (pl. stroke)

• 2-es típusú diabétesz

• alvási apnoe

• Bizonyos rosszindulatú daganatok

• légző- és mozgásszervi betegségek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/fogyas_endokrinologia