Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Figyeljen fel a visszérbetegség első jeleire!

A visszérbetegség tünetei nem egyszerre jelentkeznek, az első gyanús jelektől a már súlyos szövődményekkel fenyegető visszérgyulladásig évek is eltelhetnek. Időben elkezdve a kezelést azonban a folyamat megállítható. Milyen panaszokra kell felfigyelnünk?

A lábak vénatágulata, a visszérbetegség annyira gyakori, hogy sokan nem is veszik igazán komolyan, csupán az idősödéssel együtt járó természetes elváltozásnak tekintik. Pedig a visszérbetegség kialakulása nemcsak az életkortól függ, hanem öröklött hajlam mellett elsősorban az életmódtól: a mozgáshiány, az ülő- vagy állómunka, a túlsúly váltja ki. Rálegyinteni azonban semmiképpen nem szabad, mivel a visszérproblémák nemcsak szépséghibát jelentenek, hanem fájdalmas tünetekkel is járnak, és ha elhanyagolják, súlyos szövődményeket okozhatnak.

A visszérbetegség tünetei

Ha a szív felé áramló vér áramlását biztosító vénabillentyűk nem zárnak megfelelően, a vénák kitágulnak, faluk meggyengül, vénás plazma és a méreganyagok szivárognak át rajtuk, és a szövetek közötti térbe jutva gyulladást, pangást okoznak. A comb, a térd hátsó részén és a talp fölött megjelenő kékes-lilás hajszálerek, az ún. seprűvénák, lábdagadás, az elnehezült, lassult lábak, éjszakai lábszárgörcsök jelzik először a bajt. Később a kidudorodó, megvastagodott erek, kiöblösödések is láthatóvá válnak a lábon, amit lábfájdalom, a bőr hámlása, vöröses-barnás elszíneződése, nedvedzése kísérhet, elhanyagolt esetben nehezen gyógyuló sérülések, lábszárfekély alakulhat ki.

Hogyan kezelhető?

A visszérbetegség kezelése a vénás nyomás csökkentésére, a vénák falának erősítésére, vénavédelemre irányul, hogy megállítsa a vérplazma érfalon keresztüli kiáramlását, csökkentse az ödémás duzzanatot és a gyulladást. A súlyos esetek kezelése a beteg vénák egy részét elzáró injekciós szkleroterápiával, illetve műtéttel történhet. A beteg maga is sokat tehet az állapotának javításáért. Fontos a rendszeres mozgás, mivel a lábizmok pumpáló működése segíti a vér visszaáramlását a szívbe. A esetleges túlsúly leadása, megfelelő (puha talpú, kényelmes) cipő, váltott hideg-meleg vizes zuhany, a láb esténkénti felpolcolása, szükség esetén fásli és kompressziós harisnya segíti a vénák működését. A vénát védő szerek használatával sem kell megvárni a súlyos tüneteket.

A VenoprotEP egy olyan vény nélkül kapható gyógyszer, ami a vénák tágulásának gátlása mellett növeli a hajszálerek ellenállását is. Ha idült vénás elégtelenségben szenved, a gyógyszer segíthet az alábbi panaszokon:

• nehézláb érzés

• feszülés

• fájdalom

• éjszakai lábikra görcs

A patikákban kapható gyógyszer alkalmas a heveny aranyeres panaszok kezelésére is.

 

Megnézem a VenoprotEP-et >> [1]

 

Szponzorált tartalom

 



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/visszerbetegseg_jelei