Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Kérdések és válaszok visszérpanaszokkal kapcsolatban

A visszérbetegség Magyarországon nagyon gyakori betegség, szinte minden ötödik embert érint ez a probléma. Fiatalkorban is kialakulhat és igaz, hogy nőknél gyakrabban előfordul, de a férfiakat sem kíméli. Kiváltó oka lehet az egészségtelen mozgásszegény életmód, az ülő, vagy álló munka, a túlsúly, a dohányzás, de gyakran örökletes adottság az érfalak gyengesége.

Mik a kezdeti tűnetek?

Legtöbbször a tünetek az alsó végtagon jelentkeznek. Sokszor a betegség első jele a bedagadt láb, amikor estére úgy érezzük kinőttük a cipőnket. Később a boka is megvastagszik, viszket, fáj akár már kis megterhelésre is, ilyenkor megkönnyebbülés, ha felpolcoljuk lábainkat. A vénák láthatósága, kidudorodása már igen látványos jel. Elhanyagolás esetén el lehet jutni a bőr vöröses-barnás elszíneződéséig, illetve sebek, fekélyek kialakulásáig.

Ha anyámnak, nagyanyámnak volt visszere nekem is lesz?

Nagyobb eséllyel előfordul azoknál az embereknél, akiknek családjában már volt visszérbetegség. Azonban kis odafigyeléssel, egészséges életmóddal, rendszeres, nem túl megerőltető testmozgással sokat tehetünk vénáink egészségéért. Egyszerű lábtornával, lábmasszázzsal, a lábak felpolcolásával gyorsítani lehet a napközben megduzzadt lábakból a pangó vér kiürítését.

Milyen hormonális tényezők segítik a kialakulását?

A visszeresség megjelenését a női nemi hormonok jelentősen befolyásolják, ezek ellazítják az érfalakat így a kitágult erekben a változatlan méretű vénabillentyűk már nem zárnak jól, a vér a vénákon keresztül nem tud megfelelően áramlani, pangás jön létre és kialakulnak a tünetek. A hormonális fogamzásgátlók, bizonyos hormonpótló kezelések, és a betegségekkel, vagy az életkorral járó hormonális változások is hozzájárulhatnak a visszerek kialakulásához. Terhesség idején nem csak a hormonváltozás, de a megnövekedett testsúly is hozzájárulhat a kialakuláshoz. Sokszor a kiváltó ok rendeződésével helyreáll a vénák szerkezete.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

A későbbi szövődmények elkerülése miatt fontos már az első jeleknél orvoshoz fordulni, hogy megfelelő életmódtanácsadással, célzott gyógyszeres, esetleg műtéti kezeléssel eredményesebb legyen a gyógyulás. A visszeres panaszok kiújulása ellen életmódváltoztatással és rendszeres szűrővizsgálatokkal védekezhetünk. A fájós lábak, vagy akár más vénás probléma (pl. akut aranyeres panaszok) esetére érdemes beszerezni érvédő hatású tablettákat és krémeket.

A VenoprotEP egy olyan vény nélkül kapható gyógyszer, ami a vénák tágulásának gátlása mellett növeli a hajszálerek ellenállását is. Ha idült vénás elégtelenségben szenved, a gyógyszer segíthet az alábbi panaszokon:

• nehézláb érzés

• feszülés

• fájdalom

• éjszakai lábikra görcs

A patikákban kapható gyógyszer alkalmas a heveny aranyeres panaszok kezelésére is.

 

Megnézem a VenoprotEP-et >> [1]

 

Szponzorált tartalom



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/visszerpanaszok_kerdesek