Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Koronavírus - A Moderna már kisgyermekeken is teszteli az oltását

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A Moderna amerikai biotechnológiai vállalat bejelentette, hogy az első gyermekek megkapták az oltásukat abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 éves kor közötti kiskorúakon.



Az Egyesült Államokban és Kanadában - 6750 gyermek részvételével - zajló kísérletben együttműködik az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Országos Intézete , valamint az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma is. "Ez a gyermekgyógyászati kísérlet segít megállapítani, hogy a COVID-19 oltóanyagunk mennyire biztonságos a fiatalabb korosztály esetében." - mondta Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója.

A tervek szerint a kutatók először meghatározzák az oltás biztonságosságát és helyes dózisát a 6 és 12 év közötti gyermekeknél, majd fokozatosan haladnak a legfiatalabb korosztály irányába. Miután minden korcsoportban meghatározták a helyes dózist, a vizsgálat második szakaszában a vakcinát úgynevezett placebóval - azaz álgyógyszerrel - szemben tesztelik, hogy felmérjék, biztonságos-e és kiváltja-e a sejtek ellenanyag termelését.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >> [0]

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A Moderna és a Pfizer-BioNTech vállalatok már korábban elkezdték vakcina-kísérleteiket a 12 éves és idősebb serdülők között, amelynek eredményeiről várhatóan hamarosan beszámolnak. A Johnson & Johnson szintén benyújtotta kérelmét az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóságához, miszerint oltóanyagukat egyaránt tesztelnék a 12 és 18 év közötti gyermekek, illetve a 0 és 18 év közötti fiatalok esetében is. Az AstraZeneca brit vállalat és az Oxfordi Egyetem a múlt hónapban indított el egy kísérletet Nagy-Britanniában, melynek keretein belül vakcinájukat 6 éves korú gyermekeken tesztelik.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/koronavirus_moderna_gyerekteszt