Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Koronavírus - Továbbra is várja lakástulajdonosok felajánlásait a Pihentesd a dokit csoport

A kereslet most sokkal nagyobb mint a kínálat, így a második hullám idejére is várja a lakástulajdonosok felajánlásait a "Pihentesd a dokit" csoport.

A jótékonysági csoport kiemelte: ahhoz, hogy a mostani nehéz helyzetben helytálló egészségügyi dolgozóknak szükségük van egy ideiglenes "otthonra", hogy ne veszélyeztessék családtagjaikat, minél kevesebb interakciójuk legyen másokkal, esetleg többet tudjanak pihenni.

Megdöbbentő adat fogorvosoktól,  ami a népesség 80%-át érinti> > [0]

A koronavírus-járvány első hulláma alatt csaknem háromszáz felajánlást kaptak és így több mint négyszáz egészégügyben dolgozó számára tudtak lakhatást biztosítani.

A lakás tulajdonosok megnyugtatására jelezték, hogy a visszaélések elkerülése érdekében minden jelentkezőt ellenőriznek, mielőtt összekötnék őket egymással, továbbá, hogy az Ozone Hungary - kapacitástól függően - a lakások használat utáni fertőtlenítését is biztosítja.

Napi 3 perc ápolással  így halványodnak a régi hegek >> [1]

A jótékonysági csoport a lakástulajdonosok felajánlásait a pihentesdadokit@gmail.com e-mail címen várja. Kérnek minden olyan igazoltan az egészségügyben, Covid-osztályon dolgozót, hogy akinek szüksége van lakásra erre az időszakra, jelentkezzen a csoport Facebook-oldalán.

-------------------------------------a cikk lentebb folytatódik------------------------------------------

 

Legyen lapos a hasa!

A legtöbb ember a hasára hízik, és gyakran egy sikeres fogyókúra után sem tűnnek el a hasi zsírpárnák, az úszógumik.

Itt egy jó kis haslaposító koktél! Megnézem >> [1]

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A március 20-án, Facebook-csoportként indult kezdeményezés célja, hogy a koronavírusos betegekkel foglalkozó orvosoknak, ápolóknak, mentőknek ne kelljen hazavinniük a fertőzést, valamint a sok utazást elkerülve minél többet tudjanak pihenni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/koronavirus_pihentesd_adokit