Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Milyen a szerető, ha magyar?

Az egyik legismertebb óvszergyártó cég, a Durex a közelmúltban publikálta világméretű, szexuális szokásokat vizsgáló felmérésének eredményeit. A résztvevő 28 ország közül az egyik hazánk volt.

A szeretkezések számát tekintve a magyarok a világátlagon (96) felül teljesítenek, s emiatt akár dagadhat is a honleányi, s fiúi kebel a büszkeségtől, ám az évi 105 alkalom, ami tavaly még 110 volt a listán csupán a 12. helyre volt elég. A legnagyobb étvágyúaknak, ahogy 2000-ben úgy idén is az amerikaiak bizonyultak, évente 124 szeretkezéssel, bár ez az érték náluk is csökkent. Őket követik a görögök (117) valamint a dél afrikaiak és a horvátok (116).

Hűséges magyarok

A dobogósoknál kisebb étvágy viszont nagyobb hűséggel jár, egy év alatt az "átlagmagyar" épp fele annyi partnert fogyaszt el, mint az ebben is csúcstartó amerikai kollégája, kinek listája évente 14 névvel gazdagodik, s ettől csak csekély mértékben maradnak el a híresen forróvérű gallok a maguk 13 hódításával. A heti legalább egy alkalom a megkérdezettek kétharmadánál talált helyeslésre, s csupán egy törpe kisebbség (4%) életében jelent mindennapos elfoglaltságot a szex.

Természetesen életkor tekintetében is jelentősek az eltérések: a 25-34 éves korosztály a maga 113 forró éjszakájával messze megelőzi mind a fiatalabb 16-20 éveseket (89), mind az ennél idősebb korosztályokat (67).

Bátorság ide, tájékozatlanság oda, a magyaroknak csupán harmada tart a HIV vagy bármilyen más, szexuális úton terjedő fertőzéstől. Összehasonlításképpen ez az adat Törökországban 98%-ot, míg Görögországban és az USA-ban 60%-ot mutat. Mindenesetre honfitársaink 69%-a védekezik is valamilyen módon a fertőzések ellen. A leggyakrabban az egyik legmegbízhatóbb és legősibb módszert választjuk, a hűséget, ha azonban mégis könnyű kalandra vállalkozunk, akkor csupán alig több mint tízből egyszer, ha előkerül az óvszer, alkalmi partnerünk szexuális előéletéről pedig jó, ha minden huszadik szeretkezés előtt igyekszünk némi tájékoztatást kapni.

Szüzességüket a magyar fiatalok 17 évig őrizgetik, ami egy évvel több, mint a németeknél és az angoloknál, s egy évvel kevesebb, mint pl. a lengyel illetve török fiataloknál. Legtovább a kínai fiatalok türtőztetik magukat, náluk az első éjszakára nem kevesebb, mint 22 évig kell várni.

Sehol egy ágy

A felmérés idén először arra is kíváncsi volt, hogy vajon mivel töltik az emberek legszívesebben a szabadidejüket. Kiderült, hogy a magyar felnőttek 19%-ának a másik (adott esetben azonos) nemmel való (behatóbb ismerkedés) speciális foglalatosság volt a kedvenc szabadidős elfoglaltsága. 25% szívesebben van baráti társaságban, 13% pedig a tévénézést tartja mindenek előtt valónak.

A helyszín tekintetében is érdeklődtek a kutatók: a toplista élén a tengerparti szeretkezés áll, minden bizonnyal szoros összefüggésben azzal, hogy nem vagyunk éppen egy halásznemzet, szemben pl. az olaszokkal, akik legbujább nyoszolyának a konyhaasztalt szavazták meg. Nálunk a második helyre is vízzel kapcsolatos helyszín került: forró pezsgőfürdő és jacuzzi, a harmadik legnépszerűbb terep pedig egy park vagy erdő. Ágy sehol.

A magyarok szemében az ellenkező nem legfontosabb vonzereje a személyisége. Erre 55, míg a jó kiállásra 15% voksolt. A leendő partner anyagi helyzete csak 3%-ot érdekelt, a beosztás pedig e tekintetben senkinek sem volt mérvadó.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/themes/sex/sex7.htm