Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Méhen belül műtötték a magzat szájában lévő tumort

Két évvel ezelőtt méhen belül távolítottak el tumort egy magzat szájából amerikai sebészek egy, a maga nemében világelső beavatkozással, számolt be róla a BBC hírportálja.

Tammy Gonzalez 17 hetes terhes volt, amikor egy ultrahangos vizsgálat során kiderült, hogy magzata szájában daganat növekszik. Az orvosok megállapították, hogy szájüregi teratómáról van szó, amellyel a babának kevés esélye lenne a túlélésre. A teratóma az embrionális kor háromféle alapszövetéből álló daganat, amely igen gyorsan növekedhet.

A floridai Jackson Memorial kórházban végrehajtott úttörő műtét részleteiről az American Journal of Obstetrics and Gynecology című szakfolyóiratban számoltak be. Az orvosok visszaemlékezése szerint a rendkívül ritka daganattípusra ezt az esetet megelőzően húsz éven át nem volt példa kórházukban.

Az anya az operáció alatt helyi érzéstelenítést kapott, majd tűvel átszúrták a magzatburkot. Ezt követően lézer segítségével vágták ki a magzat, Leyna szájából a tumort a mindössze egy órás beavatkozás során.

Leyna Mykaella Gonzalez 2010 októberében született meg, ma 20 hónapos és egészséges. Életmentő műtétének egyetlen fennmaradt jele egy aprócska sebhely a szájában.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/teratoma-mehen-beluli-mutet