Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Mégsem árt a szívnek az olajban sütés

Spanyol kutatók jó hírrel szolgálnak azoknak, akik szívesen fogyasztanak olajban sült ételeket: az olíva- és napraforgóolajban sütés nem áll összefüggésben a szívbetegségek és a korai halálozás magasabb kockázatával.

Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a szívbetegség kockázati tényezői, köztük a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és az elhízás kapcsolatban áll az olajban sült ételek fogyasztásával. A madridi Független Egyetem kutatói Pilar Guallar-Castillon vezetésével közel 41 ezer huszonkilenc és hatvankilenc év közötti felnőtt főzési szokásait vizsgálva ugyanakkor nem mutattak ki összefüggést az olajban sütés és a szívkoszorúér-betegség, illetve halálozás kockázata között.

A BMJ legutóbbi számában ismertetett, tizenegy évet felölelő kutatás résztvevői eredetileg nem szenvedtek szívbetegségben. A szakemberek ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy mivel a vizsgálatot Spanyolországban végezték, ahol gyakori az olíva- és napraforgóolaj használata, lehetséges, hogy az eredmények más, ettől eltérő típusú főzőolajokat használó országokra nem alkalmazhatók. A nyugati étrendben például gyakori a zsírban és használt olajban való sütés, ezeket azonban az ételek beszívják, és emiatt kalóriatartalmuk is magasabb.

A tanulmányt kísérő kommentárban Michael Leitzmann, a Regensburgi Egyetem kutatója azt írta, hogy az eredmények megcáfolják azt az általánosan elfogadott elméletet, mely szerint az olajban sütés általában káros a szívnek. A szakértő szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a túl gyakori sültburgonya-fogyasztás ne járnak negatív egészségügyi következményekkel. Nem mindegy például, hogy a sütéshez milyen típusú olajat használnak.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/olajban-sutes