Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A világ legfurcsább fóbiája

Kislánykora óta betegesen retteg egy tésztafélétől egy brit nő. A furcsa fóbia tárgya a leginkább az amerikai palacsintához hasonlítható crumpet, pontosabban annak textúrája.

„Ha arra kényszerítenek, hogy nézzek egy palacsintát, úgy érzem, menten beteg leszek tőle. Első reakcióm, hogy el kell pusztítanom, utána viszont el akarok menekülni” – idézte a 19 éves Stefani Ingamellst a The Sun című brit lap.

Avaskos fánkszerű crumpet felülete lyukacsos, és mint kiderült, Stegani pedig valójában ettől retteg, illetve minden lyukas felülettől. Félelmet kelt benne egy marék szalma is, ha nem oldalról látja a növényi szárakat, hanem a lyukakkal szembesül.

„A legnagyobb félelmem azonban mindig is a palacsinta volt. Első emlékem ötéves koromból való, anyám reggelire adott egyet, én pedig felsikoltottam” – mondta a lapnak. A szüleivel élő lány otthonába azóta nemigen került palacsinta, sem más lyukacsos süteményféleség.

Stefani csak a minap fedezte fel, hogy különös fóbiájával nincs egyedül. A világhálónak köszönheti, hogy sorstársakra lelt, akik szintén betegesen rettegnek a lyukacsos felületektől – és persze a palacsintától –, azaz tripofóbiában szenvednek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/tripofobia