Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Ennyi kávé még belefér a terhesség alatt

A mérsékelt koffeinfogyasztás terhességi és szülési szövődményeivel kapcsolatos eddigi eredmények ellentmondásosak voltak. A legújabb eredmények arra utalnak, hogy napi egy-két csésze kávé terhesség alatt vélhetően nem emeli a vetélés és koraszülés kockázatát.

Az amerikai szülészeket és nőgyógyászokat tömörítő szakmai kollégium, az ACOG egyik bizottsága William Barth vezetésével két, nemrégiben elkészült tanulmányt elemzett, melyek mindegyikében ezer várandós nőt követtek nyomon.

Az egyik tanulmány, amelyet a New York-i Mount Sinai orvostudományi központban, David Savitz vezetésével végeztek, nem talált összefüggést a kismamák koffeinfogyasztása és a vetélés között. A másik, az oaklandi Kaiser Permanente kutatási központ által lefolytatott tanulmány szerint a terhesség alatt elfogyasztott napi 200 milligrammnál több koffein némileg növelte a vetélés kockázatát, ám az ennél kisebb mennyiség nem.

A bizottság két további tanulmányt is áttekintett; ezek nem mutattak összefüggést a mérsékelt koffeinfogyasztás és a koraszülés között.

A bizottság ezek alapján arra az álláspontra jutott, hogy naponta 200 milligramm koffeint nyugodtan elfogyaszthatnak a kismamák a kockázat növelése nélkül. Ennyi koffein 3,6 deciliter amerikai típusú kávéban vagy két presszókávéban van. A kóla 10-14, az energiaitalok 12-80, a tea 20 milligramm koffeint tartalmaz deciliterenként, egy tábla (100 gramm) keserű étcsokoládéban átlagosan 70-80 milligramm koffein van.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/terhesseg-koffein