Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Védi a szemet a vörösbor

A vörösbor fogyasztásának újabb pozitív hatását fedezték fel amerikai kutatók: kiderült, hogy számos gyümölcs és a szőlő, valamint a belőle készült vörösbor egyik alkotóeleme, a rezveratrol, képes megvédeni a szemben található ereket a korral járó károsodástól.

A rezveratrol néven ismert vegyület, amelynek már korábban is öregedés gátló, illetve rákellenes hatást tulajdonítottak, megakadályozza a hibás illetve mutáns erek kialakulását – adták hírül a kutatók a The American Journal of Pathology című szaklapban. Az erek ilyen elváltozása összefügg a rák, valamint szív- és olyan szembetegségek létrejöttével, mint például a szemben található sárgatest időskori degenerációja.

A kutatók szerint a természetben előforduló rezveratrol közvetlenül gátolhatja az abnormális erek kialakulását a szemen belül és kívül. A felfedezés segíthet többet megtudni a rezveratrol működésének módjáról, és utat nyithat új kezelési eljárások előtt is – nyilatkozta a kutatást vezető Rajendra Apte, a St. Louis-i Washingtoni Orvosi Iskola kutatója.

A rezveratrolt számos növény termeli, hogy segítségével védekezzen a bakteriális és gombás fertőzések ellen. Különösen nagy mennyiségben található a szőlő héjában, ezáltal pedig a vörösborban is, valamint csekélyebb mennyiségben például az áfonyában és földimogyoróban.

A vörösbornak a közelmúltban számos egészségre jótékony hatását fedezték fel. Mérsékelt fogyasztása csökkenti az infarktus veszélyét, és összefügg a szív- és érrendszeri megbetegedések mérsékelt előfordulásával is.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/vorosbor-rezveratrol-szem