Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Nem okoznak rákot a mobiltornyok

A mobiltelefon-átjátszó tornyok nem növelik a gyermekeknél a rákos megbetegedések kockázatát – derült ki egy egy független szervezet által finanszírozott brit kutatásból.

A kutatók közel 1400 daganatos megbetegedésben szenvedő, négy éves kor alatti brit gyermek esetét elemezték és vetették össze 5588 azonos korú egészséges gyermek adataival. Megvizsgálták, hogy a gyermekek lakhelyéhez mennyire közel telepítettek mobiltelefon-átjátszó tornyokat, s azoknak mekkora a teljesítménye.

Mint kiderült, a daganatos betegek lakásától átlagosan 1107 méter távolságra volt átjátszó torony megtalálható, míg az egészségesek esetében ez némivel kisebb, 1073 méter volt. Hasonlóképpen kicsit kedvezőtlenebb adatokat találtak az egészséges gyermekek esetében a hozzájuk legközelebb eső átjátszó toronyteljesítményét illetően: míg ez náluk átlagosan 3 kilowatt volt, addig a beteg gyerekeknél 2,89 kilowatt.

Mint a tanulmány vezető szerzője, Paul Elliot, a londoni Imperial College járvány- és közegészségtani professzora rámutatott, a vizsgálat bebizonyította: az átjátszó tornyok közelében élőknek egészségügyi okokból nem kell fontolgatniuk a lakáscserét - olvasható a British Medical Journal című szaklapban.

A vizsgálatot egy független testület finanszírozta, amelyet a mobiltelefonok esetleges egészségkárosító hatásait tanulmányozó kutatások támogatására hoztak létre. Tevékenységének pénzügyi hátterét a brit egészségügyi minisztérium, valamint a távközlési ipar biztosította.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/rak-mobiltorony